A pécsi közgyűlés elfogadta azt a programot, amely alapján megújul a Felsőmalom utcai Tímárház, ahol a Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztálya működik. Az épület nemcsak műszakilag korszerűsödik, új élményelemek is várják majd a látogatókat.

Tavaly év végén ítéltek meg támogatást arra a pécsi pályázatra, amely a Felsőmalom utcai, Tímárházként is ismert műemlék épület rekonstrukcióját célozta. A pécsi közgyűlés is elfogadta a programot, így a közeljövőben 60 millió forintos beruházás indulhat az épületben.

A Tímárházként is ismert ingatlan 1786-ban épült, és nevéhez méltóan valóban a bőrkészítők székhelye volt, a tetején még szárítópadlást is létrehoztak egykor. Az épületet utoljára az 1980-as években Dévényi Sándor tervei alapján újították fel. Azóta a padláson található foglalkoztató kivételével érdemi felújítás nem történt, ami látszik is rajta: mint a közgyűlési előterjesztésből is kiderült, a kiállítóterek fűtetlenek, a ház állaga rohamosan romlik.

Sokan nem is tudják, milyen szép belső udvara van

A mostani programban mód nyílik a földszinti épületrész nyílászáróinak cseréjére, önálló kazánról működő fűtés kialakítására, a villamoshálózat cseréjére és számos egyéb modernizációra, többek között akadálymentes, a kor követelményeinek megfelelő mosdó is épül.

De a beruházás nem csak műszaki felújítást jelent. Létrehoznak egy élményteret, ahol a legkorszerűbb infokommunikációs technikával, a kiterjesztett valóság módszerével ismerhetik meg a látogatók a ház eredeti funkcióját, azaz a tímárok munkáját. Ehhez különböző számítógépeket, érintőképernyős konzolokat, interaktív térképeket is beszereznek. Emellett létrehoznak egy műhelyt és egy konyhát, ahol kézműves és gasztronómiai foglalkozásokat is lehet majd tartani.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés