5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálMellár privatizálná az oktatást és az egészségügyet

Mellár privatizálná az oktatást és az egészségügyet

Az MSZP-P politikusa, Mellár Tamás legutóbbi parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy ő támogatná az egészségügy privatizációját. Az egészségügy fizetőssé tétele egyébként nem új ötlet, hiszen már korábban is arról beszélt, hogy aki több pénzt fizet be a tb-nek, az kapjon jobb ellátást. 

Az MSZP-P-frakciószövetség tagja egy minapi parlamenti felszólalásában az egészségügy privatizációját, magánosítását támogatta, ez a kórházak – így a pécsi intézmények – eladását, vagy az ottani szolgáltatások magánkézbe adását hozhatná magával.

Az MSZP-P politikusa ugyanis azt mondta, hogy nincs ellenére az oktatás és az egészségügy privatizációja. Hozzátette: van ennek létjogosultsága, és olyan átalakítás kellene – társadalmi és szakmai vita után –, hogy a méltányosságot és esélyegyenlőséget megőrizzék.

Azt, hogy valójában miként is gondolná ezt el, egy korábbi televíziós interjúja világítja meg. Ebben azt fejtegette, hogy miként lehetne azoknak kedvezni az egészségügyön belül, akik több pénzt fizetnek be az egészségbiztosítási pénztárnak – vagyis a gazdagabbak, magasabb jövedelműek kaphatnának jobb és több ellátást. Mellár ugyanis négy kategóriára osztaná azokat, akik fizetnek, a „legmagasabb kategóriába tartozónak nyilvánvalóan több szolgáltatás járna” – mondta.

https://youtu.be/orA4BVqhf1Q?t=2497

Mellár Tamástól lapunk most megkérdezte, hogy mégis milyen formában tervezné az egészségügy privatizációját, nem tart-e attól, hogy a szegényebb és a gazdagabb rétegek egy privatizált egészségügyben eltérő ellátást kapnának, milyen hatással volna szerinte a privatizált egészségügy a pécsi egyetemi klinikai ellátásra.

A pécsi egyetemen oktató baloldali politikus azonban egyetlen kérdésünkre sem válaszolt, mindössze annyit írt, hogy ő nem akar többet mondani, mint amit a Parlamentben közölt.

A baloldali politikus felvetésére egyébként Orbán Balázs fideszes államtitkár a Parlamentben úgy reagált, hogy Mellár Tamás felfogása a 2010 előtti neoliberális államberendezkedést tükrözi, amely az egészségügyet, az oktatást is piacnak tekinti. Ez volt a szocialista-szabaddemokrata kormányok felfogása is, amelyek az állam teljes leépítését célozták – mondta.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő