Nemsokára Pécsett is méltón lehet emlékezni Cseh Tamás legendás zenészre. A városhoz sok szál fűzi: a fellépések mellett a „Hová megy ma éjjel az Uránváros” című dalban megénekli a frissen épülő városrész „csodáit”, főként az Olympia szállót. A fent nevezett helyen egy emléktáblával – de akár egy szoborral is – tiszteleghet Pécs a művész előtt.

Idén január végén, 22-én (az énekes születésnapján) másodszor rendezték meg a Cseh Tamás emlékestet Pécsen. Itt mindazok elénekelhettek pár dalt közönség előtt, akik szerettek volna megemlékezni a művészről. Ezen az estén röppent fel a gondolat, majd jött létre egy kezdeményezés, hogy álljon egy emléktábla az Olympia szálló épületén a zenész emlékére. Rögtön a rendezvény bevételét erre a célra fordították.

Az Olympia szálló étterme 1961-ből – ezt is megénekelte Cseh Tamás

Az alulról, egy baráti társaság által szervezett kezdeményezés egyik tagja, Hajdu Krisztián lapunknak elmondta, az ötletre rábólintottak a pécsi önkormányzatnál is, így május-június környékén felkerülhet az emléktábla az Olympia falára.

– Úgy gondoljuk, hogy helye van városunkban egy maradandó nyomnak Cseh Tamás munkásságáról, mert nem csak egy korszak megéneklője volt, örök érvényű dalokat is alkotott. Ugyanez igaz szerzőtársára, Bereményi Gézára is – mondta.

A szervezők szeretnék egy kis emlékesttel is összekötni a táblaavatót, ahol Beck Zoli, a 30Y frontembere szervezne egy beszélgetést Cseh Tamás munkásságáról.

A pécsiek segítségére persze szükség lesz, a 200-300 ezres költségből eddig 50 ezer forint gyűlt össze. Az első számítások alapján, ha az adományokból több mint 350 ezer forint összegyűlik, akár egy szobron is érdemes lehet elgondolkodni.

A kezdeményezést támogatni az alábbi számlaszámon lehet, a „Cseh Tamás” közleménnyel:

11731001-23113859