Hirdetés

A Radovin borkereskedés borszakértőjével, Zsoldos Mártonnal megnéztük, hogy a bor–ételpárosítás szabályait figyelembe véve mit fogyasszunk az egyes fogások mellé egy klasszikus karácsonyi menüsor alapján. Tettük mindezt úgy, hogy kizárólag minőségi borokat válogattunk, melyek méltóak lehetnek arra, hogy poharunkba kerüljenek az ünnepek alatt. 

A karácsony nem csak a szépen feldíszített lakásból, karácsonyfából, ajándékozásból áll, hanem ilyenkor kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a vacsorán olyan ételeket és italokat fogyasszunk, melyek fokozzák az ünnep meghitt hangulatát. Az ünnepi menüsor sok előkészületet igényel, ezért nagyon ügyelünk az alapanyagokra, az egyes fogások közötti összhangra, és persze az italsorra.

Mi nyithatná szebben a karácsonyi vacsorát, mint egy könnyű buborékos koccintós?

– A Barcelonában nagyon kedvelt cavát – avagy a tradicionális spanyol pezsgőt – fogyasszuk bátran előétel előtt (vagy mellé) hiszen ez a nedű önállóan is kiválóan megállja a helyét, de jól működik tengeri herkentyűkkel, halas előételekkel, és a magyarosabb vonal és illik hozzá – hangsúlyozza a borszakértő, majd hozzáteszi, hogy a műfaj egyik legjobbjának a Casa Rojo pincészet Molto Negre caváját tartja.

A spanyol cava tökéletes indítása a karácsonyi vacsorának

Halászlé, halas ételek mellé

Ha a cava csinált egy kis savat, akkor következhet a halászlé, amihez felpattinthatunk egy könnyedebb, kevésbé savas vörösbort is, például egy kadarkát, és ha tehetjük, akkor Mauerer Oszkárét. Ez a típus fűszerességével jól passzol a leveshez, az erőteljesebb vörösborokat tartogassuk későbbre a szakértő szerint.

– Ha a halászlevet nem kedveljük, és inkább roston halat ennénk helyette, akkor választhatunk mellé egy kicsit testesebb spanyol bort is, mégpedig egy közepesen testes, ízgazdag albarinót – tette hozzá.

Egy jó halászlé mellé könnyű vörösbort ajánlanak

Főételek (szárnyas, sertés ételek) mellé

Főteleknél leginkább az elkészítés módja és a fűszerezés a fontos – kezdi a borszakértő, majd hozzáteszi, hogy egy jó sűrű szószos csirkemell mellé egy picit maradékcukros osztrák vagy német rajnai rizlinget javasolna, például a Leth pincészet rizlingjét, míg egy grillezett sertéstarjához egy tartalmasabb, ásványosabb tokaji furmint erős házasítást, leginkább Lenkey Gézától. Ugyanakkor egy jó magyaros csirkepaprikás mellé egy virágos-barackos ízvilágú, szép francia viognier-t, a Gayda pincészettől.

Ha pedig előkerül a töltött káposzta

A hagyományos magyar étel mellé mindenképpen valami sűrűbb szövésű bort válasszunk: vagy egy cabernet franc, vagy egy cabernet savignon lehet a legtökéletesebb. Ha pedig az utóbbi mellett tettük le voksunkat, akkor innen a szomszédból, Villányból hozzunk egy palackot, például a Bakonyi Péter pincészetéből a Siklós névre keresztelt csodabort.

Levezetésként, vagy „csak úgy”…

Sokan gondolják, hogy a desszertbor elnevezés a desszertekkel való párosítási képességre utal, azonban ez így nem teljesen helytálló kijelentés. Régen, amikor nem volt még ennyire kiterjedt a desszertkultúránk, akkor egy szép vacsorasor záróakkordjaként ezek a nemes italok jelentették a desszertet és erre utalt a „desszertbor” kifejezés is.

Ebben a kategóriában legfőképp a kísérletezési kedvre lehet bízni, hogy késői szüretelésű fehérbort – esetleg aszút – vagy valami tradicionális különlegességet választunk, esetleg külhoni avinált bort, melynek fajtái egytől egyig tökéletes lezárásai lehetnek az ünnepi gasztronómai kalandnak Zsoldos Márton szerint.

Mikor induljunk „beszerző túrára”?

Érdemes december elején megtervezni a menüsort (de persze az sem baj, ha később tesszük ezt meg), amit elkészítünk szentestére, hiszen ez az időszak mindig – sőt már korábban, november elején is – az őrült rohanás időszaka. Ha nem szeretnénk lemaradni és kompromisszumot kötni – azaz beérni kevesebbel – akkor a menüsor kigondolása után elkezdhetjük beszerezni a tökéletes borokat, pezsgőket. Ha véletlenül már elfogyott ilynekorra, amit kinéztünk, akkor is bőven lesz még ideje a borkereskedőnek újra rendelni a termékből, így biztosan nem maradunk le róla.

Tradicionális borfogyasztó a magyar nemzet

A borszakértő szerint különösebb, robbanásszerű változások nem tapasztalhatók a magyarok borfogyasztási szokásaiban, azonban az tény, hogy az elmúlt években egyre több buborékos italt keresnek a vásárlók karácsonykor.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét