Milyen gyógyszert szedhet egy szoptató anya? Szakembert kérdeztünk!

A szoptatás alatt rengeteg dolog nem ajánlott a kismamáknak, többek között sok gyógyszer szedése. Utánajártunk, mit lehet és mit nem, ha meg akarjuk őrizni gyermekünk egészségét, de szükségünk lenne valamilyen pirulára.

A legtöbb édesanya és egészségügyi szakember tudja, hogy a gyógyszerek megjelenhetnek az anyatejben, emiatt sok orvos tanácsolja a szoptatás átmeneti felfüggesztését, ha a szülő nem meri vállalni az anyatejes táplálást. A hirtelen elválasztás azonban felnőtt és gyermek számára egyaránt jelentős egészségi kockázattal és érzelmi stresszel jár együtt. Minden oka megvan tehát az anyának, hogy még az időszakos elválasztás helyett is, inkább egyéb megoldási lehetőségekről beszéljen az orvosával. Majdnem mindig lehet olyan készítményt találni, amelynek szedése szoptatás alatt is engedélyezett.

A szoptatás a baba táplálásának ideális módja, az anya betegsége esetén érdemes tájékozódni a szoptatás alatt szedhető gyógyszerekről.

Mit szabad szedni és mit kerüljünk el?

Hangsúlyozzuk, minden esetben az orvosunktól, vagy a gyógyszerésztől kell érdeklődni, hiszen ők a hozzáértő szakemberek! 

Kutasné dr. Somoskői Zsuzsanna, nemzetközi vizsgával rendelkező laktációs szaktanácsadó és általános orvos elmondta, léteznek például olyan adatbázisok, ahol az egészségügyi szakemberek, de akár a szoptató anyák maguk is leellenőrizhetik, hogy az adott gyógyszerben található anyagok veszélyesek-e a babára nézve. A pécsi laktációs tanácsadók, orvosok, gyógyszerészek előszeretettel használják EZT a táblázatot, illetve a Szoptatás Portál cikkeit is a gyógyszerek kockázati szintjének beazonosítására.

– Bizonyos esetekben alapvetően is nagyobb a kockázata a gyógyszerszedésnek, például  az első néhány hónapban, vagy egy koraszülött babánál. Ezeken a hasznos oldalakon leírják azt is, mire kell odafigyelni az egyes babáknál – így a szakember.

Azonban az adott szer viselkedéséről elsődlegesen az orvosunknál kell érdeklődni, hiszen például ha nagyon nagy a hatóanyag molekulája, akkor kicsi az esélye, hogy bekerül az anyatejbe, illetve akkor is, ha főleg fehérjéhez kötődve szállítódik a vérben. Ha olyan gyógyszert szed az anya, ami mellett nem ajánlott a szoptatás, megtudhatja, hogy az mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből és ezzel együtt mikor szoptathat már.

Ne essünk kétségbe néhány hapcitól!

Nem kell aggódni egy megfázás miatt a szakember szerint. A megfázás, légúti fertőzés cseppfertőzéssel terjednek, a baba nem az anyatejen keresztül kapja el őket. De ha a pici ilyenkor is szophat, az anyatejen keresztül ellenanyagokat is kap, ezért a szoptatott babák általában ritkábban kapják el a betegséget, vagy ha megbetegszenek, könnyebben meggyógyulnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán soha nem lesznek betegek, de nagyban javít az esélyeiken.

A szakember szerint lázasan is szoptathatunk, szükség esetén lehet bevenni láz- és fájdalomcsillapítót, de lehetőleg a legalacsonyabb kockázati csoportba tartozót. A gyógynövényes készítményeket sokszor veszélytelenebbnek gondolják, mint a gyógyszert, de ezekről pont a sokféle növényi hatóanyag miatt kevesebb információval rendelkezünk, mint egy gyógyszernél. Egyébként gyógynövényeket is lehet használni, nem tilos, csak fontos előtte az orvosunknál, gyógyszerészünknél rákérdezni, hogy biztonságosak-e.

Hasznos tanácsokat olvashatunk a szoptatás témakörében a La Leche Liga Magyarország holnapján, IDE kattintva és a pécsi szoptatástámogató Lactateam közösségi oldalán is, ITT.

Fontos, hogy mindenképp szakemberrel, orvossal, gyógyszerésszel, szükség esetén szoptatási tanácsadóval beszéljük át, mit veszünk be. 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés