Hirdetés

Nem akármilyen hobbi a modellezés. Hosszú órákat eltölteni a terepasztal mellett, a legnagyobb igényességgel megalkotni a valóságot lilliputi méretekben – csak igazi megszállottak tudják ezt csinálni. A vasútmodellezők egy külön kis csapatot alkotnak, akik csak a vasúti masinákkal dolgoznak. 

Pécsen több vasútmodellező csapat is működik, mindenhol egy jól összeszokott baráti kör jár össze nem csupán az alkotás öröméért, a közösség ereje is élteti ezt a hobbit.

Az EPIVK régi csapat

Az Első Pécsi Ifjúsági Vasútmodellező Klub – ezen a néven 1993-ban jött létre a csapat az akkori Szivárvány Gyermekházban. Szakkörként már több évtizede működtek a Szent István téri úttörőházban, ami aztán 1985-ben költözött ki a frissen átadott Gyermekházba.

A darabjaira szedett terepasztal a Pécsi Kulturális Központban

Gayer Tibor klubtag elmondta, ő 1978-ban lépett be a még szakkörként működő csapatba, mesélt a náluk zajló munkáról.

– A modellezés varázsa az, hogy a járművek mellett a terepasztalon elkészíthető mindaz, amit a valóságban nem tudunk létrehozni, egyfajta „álomvilágot” alkotunk meg. A mi klubunkban a közös tevékenység inkább a terepasztal-építés, a járművek, szerelvények megalkotása egyéni elfoglaltság.

Akár a való életben

Gayer szerint nagy elhivatottság és persze kellő türelem kell ehhez a hobbihoz. Nagy előnye, hogy közösségteremtő ereje van. Jelenleg heten alkotják a jól összeszokott csapatot huszonöttől ötvenöt éves korig – a létszám stabil, együtt, fiatalon kezdték.

Az, hogy mennyi idő alatt jön bele valaki a modellezésbe, nagyban függ a benne rejlő affinitástól, elszántságtól. Van, akinek hosszú évek kellenek, de vannak olyanok is, akiknek elegendő volt ennél sokkal kevesebb is.

Varázslatos látványt nyújt a komplex terepasztal

– Bármikor, a szabadidőben lehet modellezni. Van megszokott klubdélután csütörtökönként, de bármelyikünk bármikor bemehet a klubba, ha kedve tartja. Otthon is lehet részfeladatokat végezni, de ott sok a zavaró körülmény, gondok a háztartásban – mesélte Gayer Tibor.

A terepasztal folyamatosan bővül, de ha egyszer megtelik a helyiség, meg kell beszélnünk, hogyan tovább. Sokszor csak felújítjuk kicsit, hiszen a makettek felett is eljár az idő.

A „Vasutasban” is vasutaznak

A „Pécsi Gyors” Vasútmodellező Klub 1999-ben alakult, az ő székhelyük a VOKE Vasutas Művelődési Ház.

Lukács Ernő, a klub elnöke elmondta, az alapítás óta folyamatosan működnek, jelenleg tizenkét aktív taggal. Középkorúak alkotják zömmel a csapatot, egy nyugdíjas és egy egyetemista is van közöttük.

A Vasutas Művelődési Házban is gyakran kiállítják a munkákat

– Alapvetően ez egy szabadidős hobbiegyesület, egy héten egyszer van egy hivatalos klubnapunk, persze otthon is sokan űzik. De nem olyan egyszerű: ahogy egy horgásznak szüksége van a külső helyszínekre, úgy a modellezőnek is kell a lakásban egy olyan helyiség ahol saját terepasztala, modellező műhelye lehet – mondta.

– A modellezés szépsége pedig az – amellett, hogy saját magunkat szórakoztatjuk vele –, hogy nincs is annál jobb, mikor műveinket megmutathatjuk egy kiállításon, jönnek érdeklődők, megcsodálják őket.

Mintha csak egy valódi drónfelvételt látnánk…

Lukács Ernő szerint ahhoz, hogy valaki a modellezést teljes szívvel művelje, bele kell szeretni.

– Vagyunk többen, akiknek a szakmája is ehhez kapcsolódik. Én például gyermekkoromban szerettem bele ebbe a hobbiba, pályaválasztáskor is ennek megfelelően döntöttem és már több mint harminc éve dolgozom a MÁV-nál. Ahhoz pedig, hogy valaki gyakorlottá váljon, talán nem is idő kell, hanem kitartás ahhoz, hogy végigmenjen a hosszú és sok gyakorlást igénylő úton – mesélte.

Makettezés – modellezés

– A makettezés és a modellezés két külön fogalom de szorosan összefüggnek. A makett egy méretarányosan kicsinyített, de nem működő mása egy tárgynak, míg a modell szintén méretarányosan kicsinyített, de mozgó alkotás. Egy terepasztalon a makett és a modell egymást kiegészítik: míg a szerelvények modellek, a maketteknek az esztétikus megjelenésen kívül gyakorlatilag más funkciója nincs is.

Végtelenül kifinomult módszerekkel, a legigényesebb munkával készülnek a tárgyak

Lukács szerint egy makettező sokkal igényesebben dolgozik a kis tárgyakon, aprólékos munkát végez vele, a darabokban érkező tárgyakat ki kell színezni. Míg a modellezők kifestve, kevés részletben kapják meg a szerelvényeket és van, aki kevesebb figyelmet is fordít a külsőségekre.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét