Hirdetés

Február 12-ig szavazhatnak a pécsiek arról, hogy pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misina-tetőn. Három koncepcióterv közül választhatunk, a legtöbb voksot begyűjtő koncepciót ültetik majd át a gyakorlatba. A projekttel kapcsolatban felmerült lakossági kérdésekre Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója válaszolt.  

Ahogy arról többször beszámoltunk, az önkormányzat tavaly augusztus közepén hirdetett lakossági ötletbörzét a régóta elhagyottan álló Misina Étterem egykori épületének és környékének fejlesztésére. Összesen 35 pályamű érkezett az ötletpályázat tavaly szeptember végi határidejéig, a beküldött elképzelések közül egy nyolcfős szakmai zsűri választotta ki a legjobb ötöt, azok készítői 100-100 ezer forintos jutalmat nyertek.

Nemsokára eldől, hogy mi lesz az elhagyott épületből

Csúcs Zoltán, a projektet koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a beadott pályaművek nagyon sokszínűek voltak: több olyan tervet kaptak például, amelyek többek között kihasználták a helyszín természeti adottságait, a túrázás, kerékpározás lehetőségeit és a jelenleg szerkezetkész állapotban lévő, megerősítésre és felújításra váró étteremépületben rejlő lehetőségeket is.

Mint ismert, az öt nyertes pályamunkából tavaly decemberre készült el három megvalósítható koncepcióterv: az „Aktív Misina” koncepcióterv egy mozgás- és túraközpont kialakítását célozza, a „Családi Misina” terv egy családcentrikus közösségi tér és egy lombkoronasétány megépítését tartalmazza, míg az „Interaktív Misina” koncepció egy korszerű kiálltást vizionál.

A koncepciótervekről részletesebben az alábbi cikkekben írtunk:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/misina-otletborze-bemutatjuk-az-aktiv-misina-koncepciotervet/

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/misina-otletborze-bemutatjuk-a-csaladi-misina-koncepciotervet/

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/misina-otletborze-bemutatjuk-az-interaktiv-misina-koncepciotervet/

A három fenti koncepcióra a Misina Ötletbörze honlapján lehet még szavazni február 12-én éjfélig.

Csúcs Zoltán

Kérdésünkre, hogy miért választották a lakosság megszólítását, Csúcs Zoltán elmondta, hogy a városvezetés kérése volt, hogy a projekttel – a városban rendhagyó módon – ne csak a szakmát szólítsák meg, hanem a pécsieket is, hiszen számukra fontos igazán a helyszín.

Mint mondta, meglepő volt számukra, hogy ennyire megmozgatta a pécsieket a projekt, ugyanis eddig közel 10 ezren szavaztak már.

Az ötletbörze miatt jóval nagyobb az érdeklődés a Misinát érintő fejlesztések iránt, ebből kifolyólag a lakosság körében felmerült a kérdés: mi lesz a sorsa a Misina-tető parkolójához vezető útszakasznak, ugyanis annak minősége közel sem megfelelő. Csúcs Zoltán a probléma kapcsán kifejtette, hogy az érintett útszakasz fenntartási és üzemeltetési feladatait nem az önkormányzat látja el, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt., akikkel már felvették a kapcsolatot és megkezdték az egyeztetést arról, hogy milyen módon lehetne felújítani a parkolóhoz vezető utat.

Kitért arra a lakossági észrevételre is, miszerint a koncepciótervek talán túlságosan is egyformák. Mint mondta, ez a helyzet abból ered, hogy a beérkezett pályaművek jelentős hányadában a pályázók is hasonló ötleteket fogalmaztak meg. Ugyanakkor kiemelte, hogy a koncepciótervek – ahogy a nevük is jelzi – nem részletes kivitelezési tervek, csak a lehetséges fejlesztési-tervezési irányokat ismertetik. Ebből kifolyólag megoldható lehet akár az is, hogy a nyertes tervbe átemelik a másik két koncepció egyes elemeit is – mondta el a vezérigazgató.

A Misinára tervezett lombkoronasétány látványterve

Az épület fenntartása és üzemeltetése kapcsán hangsúlyozta, hogy a tervezett üzlethelyiségeket az önkormányzat bérbe fogja adni, az így befolyó bevétellel fedezve a közcélú kiadásokat. A végleges kiviteli tervek ismeretében költséghaszon-elemzést fognak készíteni, hogy az épültben üzemelő létesítmények a leghatékonyabban működhessenek – tette hozzá.

A szavazás lezárulta és nyertes koncepcióterv kihirdetése után kezdik meg az engedélyezési tervek elkészítését, amelynek műszaki tartalmát az építési hatósággal, a szakhatóságokkal, valamint a Városi Tervtanács véleményei és javaslatai alapján véglegesítik majd. Az engedélyezési terv elkészítését követően készül majd el a kiviteli terv, ezután kerül sor a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatására. Várhatóan 2022 tavaszán kezdődhetnek meg a munkálatok a tv-torony mellett, a kivitelezés előreláthatólag egy évet vesz majd igénybe.

A Misina Ötletbörze a TOP-6.1.4-15-PC1-2016-00002 – a Misina-tető fejlesztése projekt keretében valósult meg.

Hirdetés