12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMisina Ötletbörze: öt nyertes pályázatból három koncepció lesz, majd új szavazás indul!

Misina Ötletbörze: öt nyertes pályázatból három koncepció lesz, majd új szavazás indul!

A város lakóit megszólítva, az önkormányzat augusztusban nyílt ötletbörzét hirdetett a pécsiek számára a Misina-tető fejlesztése érdekében. Szeptemberig összesen 35 ötletterv érkezett, ezeket a zsűri szakmai szempontrendszer alapján véleményezte, majd októberben kihirdették a nyerteseket, akik 100 ezer forint díjazásban részesülnek. Itt pedig nem áll meg a munka: az öt legjobb pályamű alapján három koncepcióterv születik, melyek közül a pécsiek választhatják ki a végső nyertest. Ha minden terv szerint halad, 2022 év végére megújul a környék.

Lezárult tehát a Misina Ötletbörze, a beérkezett 35 ötlettervből a szakmai zsűri már ki is választotta az 5 legjobbat, amelyekből 3 koncepcióterv készül tervező szakemberek segítségével, ezek közül pedig a pécsiek választhatják ki év végén a legszimpatikusabbat.

Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. igazgatója lapunknak elmondta, Péterffy Attila polgármester levélben köszönte meg minden pályázónak remek ötleteit, a nyertesekkel már felvették a kapcsolatot a díjazásuk elutalásának érdekében.

– Nagyon jó gondolatokat közöltek a pécsiek, habár voltak köztük olyanok, amik nem pont erre a helyre alkalmasak. A legtöbb ötlet egyébként valamilyen természethez közeli dolgot foglalt magában. A nyertes pályaművek alapján most megvalósítható, a pályázat minden kritériumának megfelelő, a közel 190 millió forintos költségből kihozható koncepciókat készítenek a tervezők, melyek közül végül a pécsi lakosság választhatja ki a honlapon azt az egyet, ami megvalósul majd. Három látványtervről és a hozzájuk tartozó leírásról beszélünk, melyekből a helyiek láthatják, mi lenne az épületben, és a környezetet hogyan alakítanánk ki. Így már biztosan könnyebb lesz a döntés is – fejtette ki Csúcs Zoltán. Hozzátette, amint megvan a szavazás eredménye, ők elkészíttetik az engedélyezési terveket, beszerzik az engedélyeket, megalkotják a kiviteli tervet, majd nyílt közbeszerzési eljárásban kiválasztják a kivitelezőt.

Mint elmondta, a koncepcióterveket még az idén szeretnék elkészíttetni, aztán decemberben vagy legkésőbb január elején szavazásra bocsátani őket. Ha minden terv szerint halad, jövőre már döntés születhet a kivitelezőről is, majd 2022 tavaszán megindulhatna a munka és év végére el is készülhetne a beruházás – vélekedett.

Emlékeztetésképpen, az öt nyertes pályázat:

  • Az MÖ-003-as kódszámú pályázat interaktív bányászati múzeumot javasol kialakítani az épületben, s egyúttal javaslatot is ad a múzeum berendezésére és programjára. A zsűri felismerve az egykori bányászati kultúra bemutatásának fontosságát Pécsen, értékesnek tartja a javaslatot, ezért díjazta az ötletet.
  • Az MÖ-012-es kódszámú, funkcionális szemléletű pályázat nemzetközi kitekintésre hivatkozva a Misina körül kirándulni, sportolni, rekreálódni vágyók kényelmét szolgálja ki fixen telepített öltözőszekrényekkel, értékmegőrzőkkel, étel- és italautomatákkal. A vandálbiztos, időjárásálló kiszolgáló bútorok kihelyezése, azok állandó személyzet nélküli (vagy kis létszámmal való) működtetése hiánypótló, a megoldási javaslat figyelemre méltó. A zsűri külön értékelte a smart megoldások feltűnését.
  • Az MÖ-018-as pályamunka a mecseki kerékpározás népszerűsítésére, az ahhoz kapcsolódó ösvények kialakítására, kiszolgáló egységek (kölcsönzés, büfé) létrehozására tesz javaslatot. Az ajánlott program egy komplex mecsekoldali fejlesztés részeként, de önállóan működtethető elemként is értékelhető. Erénye, hogy a rendelkezésre álló összeg bármekkora részével is eredmény érhető el.
  • Az MÖ-021-es kódszámú pályázat egy „Intermodális Csomópont és Piknikpark” víziójára épül. A Misinára látogatók többféle közlekedési eszközzel érik el a helyszínt, majd gyalogtúrára, szánkóra, sílécre, kerékpárra váltanak. A Piknikpark társaságok, családok találkozási, pihenési pontja is lehet, míg a meglévő épületet vertikálisan szakaszolja – a kényelmi, egyre igényesebb szolgáltatások a védettebb, felsőbb szinteken jelennek meg. A javaslat részei akadálymentes mosdók, pelenkázó, ivókút, palackfeltöltő állomás, mosogató, önkiszolgáló kerékpárszervíz, kutyamosó, készüléktöltő állomás, wifi, napozóterasz, jóga, masszázs, drinkbár, az épületen kívül pedig elektromos töltési lehetőséget nyújtó parkolóhelyek, intelligens kerékpártárolók, okos buszmegálló.
  • Az MÖ-026-os kódszámú pályamunka több ponton ironizáló és a valós financiális kötöttségekre is rávilágít. Érdekes eleme, hogy bár a felvázolt vízió megvalósítása jóval többe kerül, mint az előirányzott forrás, összességében egy józan, logikus programot fektet le, kecsegtető lehetőségekkel. A tematikus játszótér ötletére több pályamunka is felhívta a figyelmet, de ez a pályázat komplexitásával kiemelkedik közülük, a libegő ötlete pedig külön értéke a munkának.

A Misina Ötletbörze a TOP-6.1.4-15-PC1-2016-00002 – a Misina-tető fejlesztése projekt keretében valósult meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő