Hirdetés

Megjelent a közbeszerzési kiírás a pécsi elektromos buszokra, a város 8+2 új, alacsonypadlós, klímás járművet kíván beszerezni. A buszok „otthona” egyébként már épül a Tüke telephelyén.

Mint azt Decsi István alpolgármester lapunknak elmondta, Pécs már jó ideje szeretné környezetbarát elektromos buszokkal bővíteni a helyi közlekedés járműparkját, ehhez korábban 1,7 milliárd forintos támogatást is elnyert a város.

A közbeszerzést az új járművekre ki is írták, a buszok mégsem jöttek meg a város önhibáján kívül. Az üzlet azért hiúsult meg, mert a nyertes cégnek nehézségei keletkeztek.
A forrás ugyanakkor megmaradt, így most újra megjelent a közbeszerzési kiírás, amelyre március 6-áig pályázhatnak az érdeklődő cégek (ha esetleg kérdés vagy szakmai jellegű felvetés érkezik, a határidő meghosszabbítható).

Mint megtudtuk, Pécs 8+2 új elektromos buszt kíván beszerezni: a plusz két jármű opcionális, azaz ha befér a pénzügyi lehetőségeibe, akkor Pécs azokat is megvenné. A Pécsre érkező buszok a kiírás szerint alacsonypadlós, szóló járművek lesznek, légkondival, mozgáskorlátozott hellyel ellátva (értelemszerűen kerekesszékkel is fel lehet majd rájuk hajtani). Mivel elektromos buszokról van szó, fontos szempont a hatótávolság: egy töltéssel legalább 220 kilométert kell menni az új buszoknak. Úgy tudjuk, a tervek szerint az új buszok is illeszkednek a pécsi színhez, tehát eozinzöldek lesznek.

A kiírás emellett tartalmazza azt is, hogy meg kell építeni az e-buszok töltéséhez szükséges töltőállomásokat. Maga az épület, ahol az új buszok „laknak” majd, egyébként tavaly óta már épül a Tüke Busz telephelyén. A Tüskésréti úton egy 600 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnokot építenek, ahol az e-buszok szervizelése is folyik majd.

A kiírás szerint a nyertes cég az aláírást követően 8 hónap alatt szállíthatja le a buszokat: ezt megteheti akár egyben, akár havonta-hetente egyet-egyet, ahogy a gyártást, szállítást ütemezni tudja.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét