Ha a nyári erdőjárást összekötnénk a tanulással is, akkor érdemes kiválasztanunk egy-egy tanösvényt, és azon végigbarangolni a családdal. A túrát még a picik is biztosan élvezni fogják, hiszen az információs táblák és a sok-sok ábra nekik is izgalmas tanulási élményt nyújtanak. Mutatjuk a legszebbeket Pécsen és a környéken!

A Jakab-hegyi Kövirózsa tanösvény

A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik tanösvényét akár egyénileg is bejárhatunk, a letölthető füzet segítségével és a fára festett számok követésével. Az ösvényt Kővágószőlős központjából közelíthetjük meg, ám 2,5 kilométer hosszú, és igen nehéz domborzatú, ezért kisebb gyermekeknek nem ajánljuk. Állomásai a millenniumi-kereszt, Babás-szerkövek, halomsírok, remete-barlang, Zsongorkő kilátó, Pálos kolostorrom, Jakab-hegyi kis tó és a vaskori földsánc.

Hossz: 2,5 km
Nehézség: 5/4


Orfűi Vízfő tanösvény

Orfűn is szuper tanösvények vannak, egyik legszebb az Orfű közvetlen közelében, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi körzetben, a vízimalomtól induló, körülbelül egy kilométer hosszú, önmagába visszatérő jelzett túraútvonal. Az érdeklődők négy állomáson ismerkedhetnek meg a környék természeti és kultúrtörténeti értékeivel, valamint a hagyományos tájhasználat emlékeivel.

Hossz: 1 km
Nehézség: 5/1


Vár-völgyi földtani tanösvény

A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található túraútvonal a magyaregregyi strand parkolójánál kezdődik. Innen a Vár-völgyben, az erdőgazdasági úton elindulva a Pásztor-forrásig vezet az ösvény. Az 1996-ban létesített túraútvonal a Kelet-Mecsek földtani szerkezetével, változatos kőzettani felépítésével, földtani fejlődéstörténetével, és az egyes földtani korokra jellemző ősföldrajzi adottságokkal ismerteti meg a látogatót a tájékoztató táblák segítségével.

Hossz: 3 km
Nehézség: 5/2


Abaligeti Denevér tanösvény

Az Abaligeti tavak parkolójából három variációja indul a Denevér tanösvénynek. Míg a nagy kör 13 állomásból áll és 5 kilométer hosszú, a közepes kör 7 állomásos és 3 kilométeres, a kis kör pedig 5 állomásos és 2 kilométer hosszú. A tanösvény végigjárása során a gyerekek nemcsak az iskolában már megtanult ismereteikhez kapnak kézzelfogható tapasztalatokat, hanem új ismeretekkel is gazdagodhatnak a terepi megfigyelések során. Még több információt itt találunk!

Hossz: változó
Nehézség: változó


Mókus tanösvény

A Mecseki Erdészeti Zrt. által létrehozott Mókus tanösvény a Pécs határától 2 kilométerre lévő Árpádtetői Mókus-suli Természetismereti Központ közelében helyezkedik el a Közép-Mecsek szívében. A 4,5 km hosszú tanösvény bejárásához növényhatározóval kiegészített munkafüzet szükséges, amely színes ábráival, kérdéseivel, játékos feladataival, határozójával tevékenyen bevonja az ösvényre látogatókat. Az útikalauz az Árpádtetői Mókus-suliban igényelhető.

Hossz: 4,5 km
Nehézség: 5/3


Kisréti tanösvény

A piros sáv turistajelzés mentén járhatjuk végig a Kisréti tanösvényt, mely a Dömörkaputól indul, és a piros sáv turistajelzésen halad. A kényelmes, körülbelül 1,5 km-es sétával végigjárható rendkívül érdekes tanösvény a megszokott táblák mellett interaktív elemeket is kínál. Az ösvényen például zenélhetünk faxilofonon, megtapasztalhatjuk a talpunkkal, hogy mi a különbség, ha kavicson, homokon vagy esetleg faforgácson járunk.

Hossz: 1,5 km
Nehézség: 5/1


+1: A fák között kacskaringózó, „lebegő” ösvény

Pár éve megnyílt a Lombkorona sétány és tanösvény a Hetvehelyhez közeli Sás-völgyben, amely a Dél-Dunántúl első, fák koronája között haladó sétánya. Itt, a kihelyezett tájékoztató táblák segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők, de ami igazán különleges: mintegy 50 méteren át, 6 méter magasban „lebeghetünk” az ösvényen. A sétányon közelebbről is megtekinthetjük a fák szerkezetét, de a kihelyezett tájékoztató táblák segítségével megismerkedhetünk az élővilággal is.

Hirdetés