Hirdetés

Még 2019-ben kezdődött meg a Pécs Központú Agglomeráció Szennyvíztisztító Telepének Fejlesztése nevű, javarészt Európai Uniós forrásból megvalósuló projekt, amelynek keretében a Tettye Forrásház által üzemeltetett szennyvíztisztító telepet fejlesztik és bővítik. Bár a munkának még nem értek a végére, de látványos eredményeket sikerült elérni az utóbbi két évben, aminek köszönhetően jelentősen javult a pécsi szennyvíz elvezetése és tisztítása.

Egy uniós KEHOP projekten nyert el Pécs kicsivel több, mint 7 milliárd forintot a szennyvíztisztító fejlesztésére, így az önerővel együtt közel 9 milliárdos beruházás indulhatott meg 2019 tavaszán. Péterffy Attila a szerda délelőtti eseményen beszélt az utóbbi két esztendő eseményeiről.

– A pandémia miatt az utóbbi időben kevés szó esett erről a fejlesztésről – mondta polgármester. – Azonban ez a projekt sok szempontból egy nagyon fontos lépés a zöld és okos város státusz kialakítása felé vezető úton. Az összesen 8,8 milliárd forintos költségvetés azt is jelenti, hogy ez az utóbbi évek legjelentősebb szennyvíz közmű beruházása, főként úgy, hogy nem csak Pécs, de 12 környező település szennyvizét is tisztítja.

Péterffy Attila

Péterffy hozzátette még, hogy a telep korábban már nem tudott a 21. század kihívásaira megfelelő válaszokat adni, azonban a fejlesztésnek köszönhetően ezután már csak 96, hanem a szennyező anyagok 100 százalékát képes lesz eltávolítani a szennyvízből.

– Bízom benne, hogy az új egység méltó párja lesz a hat éve átadott biogáz erőműnek, és hosszú távra fog a kor igényeinek megfelelő megoldást nyújtani – zárta gondolatait a városvezető.

A munkák során nagyon komoly kihívást jelentett az a kivitelező Strabag számára, hogy a telepen a folyamatos üzemet így is biztosítani kellett.

Ludvig Csaba, a Strabag projektvezetője

– Az új létesítményeket gyakorlatilag készre kellett szerelni, és csak ezt követően volt arra lehetőség, hogy a már korábban is meglévő egységeket építészetileg, gépészetileg és technológiailag is felújítsuk, átépítsük – mondta el Ludvig Csaba projektvezető a kivitelező képviseletében. – A pécsi, már csak területileg is az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű telepe, és az utóbbi két évet sok külső tényező is nehezítette. Elég csak, ha a koronavírus-járványról, vagy az építőanyagok árának komoly emelkedéséről beszélek. Ezekkel együtt is sikerült azonban rengeteg dolgot megvalósítanunk már.

Megépült egy új fogadó műtárgy, egy rácsgépház, egy modern homokfogó berendezés és egy előülepítő is. Ezek Ludvig elmondása szerint mind szerkezetkész állapotban vannak már, a technológiai gépészet és az elektromos szerelési munkák befejeződtek már, most a beüzemelést közvetlenül megelőző üzempróbák vannak épp folyamatban.

Megépült egy új, 9 ezer köbméteres biológiai műtárgy is ami 27 ezer köbméter tisztításitérfogatot fog eredményezni, már meglévő két hasonló műtárggyal együtt.

– A napokban fejeződik be az utolsó biológiai műtárgy átépítése. Ezt követően a biológiai tisztítás már teljes kapacitással tud működni a telepen – tette hozzá Ludvig. – A hátralévő fázisokban az utóülepítő műtárgyakat is fel fogjuk újítani, új kotrószerkezetet és új uszadék-elvezető rendszert alakítunk ki.

Építenek még egy homokszűrő berendezést is, amely Magyarországon a legnagyobb kapacitással működő ilyen szerkezet lesz.

Farkas Tamás a Tettye Forrásház vezérigazgatója

Farkas Tamás, a Tettye Forrásház vezérigazgatója arról beszélt, hogy a pécsi szennyvíztisztító abba a nagyon szűk csoportba tartozik idehaza, ahol a legszigorúbb határértékek szerint dolgoznak. Csak a csepeli telep ilyen még, amely az egész főváros szennyvizét tisztítja.

– Elmondhatatlanul büszke vagyok a munkatársaimra, amiért a napi feladatok ellátása mellett tudtuk végigcsinálni ezt a fejlesztést – jelentette ki Farkas. – Még 1926-ban építették ki a belváros, a szigeti, a siklósi és a budai városrészek szennyvízhálózatát. Mai pénzre átszámítva az egy 14 milliárdos beruházás volt, de azóta sem volt hasonló léptékű fejlesztés ezen a téren Pécsett. Időszerű volt már, az pedig külön öröm lehet mindenki számára, hogy az új kapacitással, és a hatékonyabb tisztítással a fenntartható fejlődést is elő tudjuk segíteni.

 

Hirdetés