Nagyon pécsi alkotásokat árvereztek el jó célért

Többek között Pinczehelyi Sándor, Bakonyi Zita, Ernst András, Gettó József, Pál Zoltán, Varga Rita, Pincehelyi Nóra, Biacsics Renáta, Csizek Tamás, Dömös László, Fejős Miklós és Rutkai Bori művei kerültek nemrég kalapács alá, hogy az aukción befolyt összegből az Élmény Tár Tanoda által aktívan támogatott, mélyszegénységben élő pécsi családokat segítsék. Több mint 700 ezer forintot sikerült összegyűjteni.

Az AlkoTárs névre keresztelt jótékonysági akció keretében az Emberség Erejével Alapítvány által működtetett Élmény Tár Tanodába járó gyerekek rajzoltak, festettek csodás képeket, melyeket amatőr és profi művészek „újraalkottak”. Emellett több neves pécsi művész is felajánlotta egy-egy munkáját, ezekre szintén lehetett licitálni az este folyamán a P’artisan art&design shopban. A programot nem véletlenül karácsony előtt szervezték meg, hiszen így akár „nagyon pécsi” ajándék is kerülhet a fa alá.

A művek nagy részét a jótékonysági aukció keretében elárverezték, de fix áron is hozzá lehetett jutni alkotásokhoz. Ezzel több százezer forintos összegre tett szert a tanoda, amiből közel 60 hátrányos helyzetű gyermeket, 18 szegény családot támogatnak majd Pécsett.

Többek között ők is részesülnek majd a támogatásban

– Hatalmas élmény volt a gyerekeknek, hogy a rajzaikkal és festményeikkel ennyit foglalkoztak, méghozzá igazi pécsi művészek. Emellett a figyelem arra is ráterelődik az ilyen akciók által, milyen tehetségesek a mélyszegénységben élő fiatalok. Az aukció előtt a tanoda által mentorált gyerekeknek kreatív foglalkozást szerveztek, két tinédzserkorú lány pedig segített az árverés lebonyolításában is. Az Élmény Tárban azért dolgozunk tehetséggondozáson, készség- és képességfejlesztésen, valamint szabadidős tevékenységek biztosításán keresztül, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek kibontakoztathassák a tehetségüket és egyenlő esélyeket kapjanak az iskolában. Mindehhez természetesen anyagi forrásokra van szükségünk, így óriási lehetőség egy-egy ilyen program – mondta el lapunknak Tasnádi Zsófia, önkéntes tanodamenedzser.

Néhány példa az eredeti és átdolgozott művekre:
Szamosközi Berni – Kakas Éva (Forrás: Élmény Tár Facebook)
Tibó és Tukora Bogi (Forrás: Élmény Tár Facebook)
Ivusza Kriszta és Csibi Anett (Forrás: Élmény Tár Facebook)
Hogy mire költik pontosan a pénzt? Íme:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés