12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletNarancs.hu: Budapestről irányított gigaegyetem telephelyévé válhat a pécsi orvosi kar

Narancs.hu: Budapestről irányított gigaegyetem telephelyévé válhat a pécsi orvosi kar

A lap információi szerint alapítványi működésre áll át a szegedi és a debreceni egyetem, aminek egyik hozadéka lehet, hogy a három vidéki orvosi kart leválasztják a pécsi, debreceni és szegedi egyetemről, és összevonják egy irányítás alá.

Alapítványi fenntartásba kerülhet a Debreceni Egyetem és Szegedi Tudományegyetem augusztus 1-jétől – értesült a Narancs.hu. Ez a változás illeszkedik abba a kormányzati stratégiába, aminek lényege, hogy az eddigi állami fenntartást alapítványi váltja fel. Ez eddig minden intézmény esetében az érintett intézményekkel való érdemi párbeszéd mellőzésével, utasításos alapon valósult meg. A Színház- és Filmművészeti (SZFE) Egyetem diákjai és tanárai ez ellen a diktátum ellen lázadtak fel és tiltakoztak hónapokig.

A lap szerint van egy olyan Merkely Bélához, a Semmelweis Egyetem rektorához köthető elképzelés, mely szerint egy országos orvostudományi „csúcsegyetemnek” kellene működnie. Elképzelhető, írják, hogy ez áll a két orvostudományi karral is rendelkező egyetem alapítványi fenntartásúvá alakításának hátterében. Ez a pécsi egyetemet, annak orvosi karát is érintené: a szegedi, debreceni és az orvosi képzést szintén folytató pécsi intézmény egyfajta „vidéki kihelyezett telephelyként” működne tovább, amit a fővárosból irányítanak. A lap forrása szerint ez az elmúlt 20 évben kialakult, centrumok közötti szakmai együttműködést „minden további nélkül feldúlná”.

FRISSÍTÉS:

https://www.pecsma.hu/top/eddig-csak-tajekozodo-beszelgetesek-folytak-a-pte-alapitvanyi-kiszervezeserol/

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő