Hirdetés

Pécsett elsőként a Zsolnay Kulturális Negyedben indulnak el az élőzenés koncertek. Június 25-én 21 órától a Hot Jazz Band nyitja meg a Pirogránit esték című szabadtéri programsorozatot.

A Hot Jazz Band tolmácsolásában ’20-as, ’30-as, ’40-es évek, a korai jazz, a szving és a dixieland revival kel életre. Amerikai-nemzetközi repertoárjuk Louis Armstrong, Benny Goodman, George Gershwin világát idézi, míg a magyar dalok a Karády-Kabos filmek örökzöldjeit.

Az 1985-ben alapított, 35 éves fennállását ünneplő zenekar egyedülálló eredményeket, páratlan karriert tudhat magáénak. A hat zenész mégis a legbüszkébb arra lehet, hogy eredeti célkitűzésük – hogy újra életre keltsék, megismertessék és megszerettessék a jazzkorszak hangzásvilágát – elérte célját.

A magyar zenekarok közül egyedüliként kapott a Hot Jazz Band hatszor meghívást az Amerikai Egyesült Államokba, a rangos Sacramento Jazz Jubelee-ra, ahol kétszer választották a fesztivál legnépszerűbb zenekarának, s egyik koncertjüket a kaliforniai állami rádió élőben közvetítette. Olyan fesztiválokon is szerepeltek többek között Marciacban, Helsinkiben, Samois-ban, Korzikán, Isztambulban, ahol még hazai formáció sosem járt. Számtalan magyar és nemzetközi híresség fordult meg műsoraikban itthon és külföldön egyaránt.

A Hot Jazz Band napjainkban is a legfoglalkoztatottabb együttesek közé tartozik. 13 megjelent CD-jük mellé új lemezt készítenek, és az ország minél több pontjára szeretnék elvinni műsorukat.

Koncertjeiket a derűs hangulat, a vicces konferanszok és a közönséggel közös éneklések jellemzik.

A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat. 2015-ben páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként a hazai jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban.

Jegyek korlátozott számban elérhetők! További részletek ide kattintva olvashatók.

(x)

Hirdetés