Nem hiszed el, tényleg csodát tehet ez a gyümölcs!

A sárgabarack sokrétű felhasználása nem véletlen, rengetegféle termékben találkozhatunk vele, hiszen hihetetlenül egészséges. Összegyűjtöttük hatásait és néhány receptet is a tippek mellé.

hirdetés

Annak ellenére, hogy a sárgabarackot édesnek érezzük, mégsem olyan magas a cukortartalma, mondta dr. Forrai Márta címzetes főorvos, pécsi háziorvos. Mivel rosttal visszük be a gyümölcscukrot és az lassít a felszívódásán, ezért nem lesz tőle nagyon magas a vércukorszint, tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy kis mennyiségben – egyszerre maximum 3-4 szemet – akár még cukorbetegek is fogyaszthatják. Akiknek pedig nincsen ilyen problémájuk, akármennyi sárgabarackot megehetnek.

– A rost megköti a koleszterint is például, így nem okoz akkora kiugrást, mint rost nélkül. Mindemellett káliumot, magnéziumot, foszfort, kalciumot, béta-karotint tartalmaz, melyek rendkívül értékesek az emberi szervezet számára. A  béta-karotinból keletkezik az A-vitamin, ami a bőr, a köröm, a haj védelmében segít, sőt idősebb korban a szemfenéki elváltozások, szemproblémák megelőzésében is. Durván fél kilogramm barack elfogyasztásával egy egészséges ember az egész napi C-vitamin-bevitelét biztosíthatja – mondta a szakorvos.

Ásványi anyagokban, vitaminokban is rendkívül gazdag gyümölcsről beszélünk, melyet a nyári szezonban nyersen ehetünk, de minden évszakban lé, gyümölcsturmix, kókusztejes házi fagylalt, barackos chiapuding, befőtt, lekvár formájában, vagy akár aszalva is fogyaszthatjuk egészségünk megőrzését elősegítve. Előszeretettel készítenek a magjából olajat, valamint marcipánt és bizonyos édességeket is.

A viszonylag magas rosttartalom miatt – 10 dekában 4 gramm – tovább tart a telítettség érzése és ez a mikrobiomnak is táplálék. Így a bélbaktériumok is „kapnak enni”, aminek következtében jól tartanak minket, erősítik az immunrendszerünket.

További érdekesség még a sárgabarackkal kapcsolatban, hogy a Pakisztán és Kína közötti hegyekben élő hunza törzs magas átlagéletkorát, mely akár a 100 évet is túllépi, a csodatevő gyümölcs gyakori fogyasztásával hozza összefüggésbe a tudomány. A barack ugyanis az egyetlen gyümölcs, ami megterem több ezer méter magasan fekvő földjeiken, így szinte csak ezt fogyasztják olajként, friss ételként, aszalás után.

Egyes források szerint akár 120 évet is élhetnek a hunzák

Íme néhány jó kis nyári recept:

Sárgabaracksaláta virágokkal

A salátához: 4 db érett sárgabarack, 4 marék kövér porcsin, 1 marék körömvirág, 1 marék bazsalikom, 4 ek mandulaforgács.

Az öntethez: 4 ek bodzaszörp, 2 ek frissen facsart citromlé, 2 ek zöldcitromlé, 2 ek olívaolaj, csipet só.

Az öntet hozzávalóit kikeverjük. Folyóvíz alatt gondosan átöblítjük a barackokat. A porcsin vastagabb szárait eltávolítjuk, a gyümölcsöt kimagozzuk és hosszában cikkekre vágjuk. Elrendezzük a tányéron és leöntjük a citrusos öntettel, majd megszórjuk a száraz serpenyőben illatosra pirított mandulaforgáccsal.

Gyömbéres sárgabarackfagylalt

Hozzávalók: ízlés szerint cukor vagy édesítő, 1 citrom, 3-4 cm gyömbér, 3 dl habtejszín, 2 dl (sűrű) natúr joghurt, 20 dkg sárgabarack.

A barackot hámozzuk meg, magozzuk ki. Turmixoljuk simára, a gyümölcs érettsége szerint édesítsük cukorral vagy édesítővel a krémet, adjunk hozzá citromlevet és ízlés szerint frissen reszelt gyömbért. A joghurtot ízlés szerint édesítsük, a tejszínt verjük fel habnak. Keverjük össze a tejszínt és a joghurtot. Tegyük a krémet egy tálba, majd szabálytalan alakzatban csorgassuk bele a barackos részt, villával „kócoljuk” meg, hogy márványos legyen a minta. Tegyük szilárdulásig mélyhűtőbe. 10 perccel tálalás előtt vegyük ki a mélyhűtőből.

hirdetés

Hirdetés