„Nem szabad elhinnünk, hogy nem vagyunk képesek többre”

Júniusban nyitott meg Pécs belvárosában a Kóstolda, a város – és a Dunántúl – első cigányétterme. A pécsi Színes Gyöngyök Egyesület vezetője, Várnai Anna 4 évvel az azonos nevű meszesi lakáséttermük indulása után vágott bele a Király utcában található hiánypótló étterem megvalósításába. Mindkét hely óriási sikerrel megy, hiszen a Kóstoldákban nem csak a hagyományos roma ételekbe kóstolhatnak bele az ország minden szegletéből érkező vendégek, hanem a cigány kultúrába is. A város szívében nyitott éttermet nemrég teszteltük, nagy titkot azzal pedig nem árulunk el, hogy remek élmény volt. Az ételeken és azok dicséretén túl azonban a Kóstolda jóval többről is szól, ezért leültünk egy kicsit beszélgetni Várnai Annával a cigányokat érintő előítéletekről, a cigányok kitörési lehetőségeiről és arról, hogy az autentikus roma gasztronómia specialitásainak kóstolgatása miként segíthet lebontani a cigányság és a többségi társadalom között húzódó falat.

hirdetés

– Miért választotta a Kóstolda nevet?
– Nagyon sokat gondolkodtunk a lakáséttermünk megnyitása előtt azon, hogy mi legyen a neve, mert szerettünk volna több, mélyebb értelmet adni a helynek. Azért választottuk a Kóstoldát mindkét éttermünk nevéül, mert nem csak az ételeinkbe tudnak a vendégek belekóstolni nálunk, hanem a mi világunkba, a mi életünkbe is. Az éttermekben sokat beszélgetünk a vendégekkel a cigányságról, a cigány hagyományokról, melynek eredményeképp, én úgy gondolom, hogy jobb képet tudnak rólunk kialakítani.

Várnai Anna: Ne az legyen az első reakció, hogy „cigány”, hanem, hogy „ember”

– Milyen előítéltekkel mennek be az emberek az éttermekbe?
– Nem előítéletnek nevezném ezeket, de van egy kialakult, kép az emberekben a cigány éttermekről és konyháról, ami nem feltétlenül nevezhető jónak. A lakásétteremben például sokszor meglepődtek a vendégek, hogy egyáltalán vannak asztalaink, vannak evőeszközeink, de az is meglepő volt számukra, hogy az étterem beltere közel sem harsány. A Király utcai Kóstoldába nem igazán érkeznek előítéletekkel, inkább kíváncsiak, érdeklődnek, hogy mit egyenek. Azért jönnek hozzánk, mert érdekli őket a gasztronómiánk.

Videónk a meszesi lakásétteremről:

– Hogyan lehet a cigány specialitásokkal küzdeni a cigányságot érintő előítéletekkel?
– Úgy, hogy azok az ételek, amik nálunk az asztalra kerülnek, azzal a szeretettel készülnek, azt a jóságot közvetítik, amit mi is szeretnénk kapni másoktól. Az integrációnak ez egy nem direkt, nem erőltetett formája. Fontos, hogy így, ha a cigányságról beszélünk itt akár az ételeinken keresztül, akár ténylegesen, talán nem egyből a negatívum jut az emberek eszébe. Arra törekszünk, hogy a társadalomban a megérdemelt, megfelelő megbecsülést kapjuk, de az, hogy ez sokunknak nem sikerül, egyéni probléma. Ezért nem szabad egy egész közösségnek vállalnia a felelősséget. Bűnhődjön az, aki nem tett a megbecsülésért eleget. Ne az legyen az első reakció, hogy „cigány”, hanem, hogy „ember”.

A cigánypecsenyét itt meg kell kóstolni!

– Mit gondolnak a cigány származású vendégeik a Kóstoldáról?
– Sokan jönnek hozzánk és nagyon büszkék, hiszen ez a hely mindannyiunk büszkesége lehet. Örülnek, hogy van Pécs belvárosában egy olyan étterem, ahol kimondottan cigány ételek készülnek és ami rólunk szól.

A nyitás óta népszerű a belvárosi Kóstolda is

– A cigány kultúrában a nők szerepe főként a főzés és minden hasonló házimunka. A Kóstoldában azonban ennél többről van szó.
– Igen, de az a szó, hogy „kultúra”, nincs jó helyen ebben az esetben. Ez inkább egy szokás, ami nagyon régen alakult ki, a zárt cigány közösségekben, amelyekben nagyon kevés lehetősége volt a cigány nőknek a tanulásra. Az ő szerepük a többnyire több tagú család segítése volt. Már a kislányok is besegítettek a házimunkába, így viszont elmaradt a gyerekkoruk. Az tehát, hogy egy nő főz, természetes dolog, nincs azzal semmi baj, szerintem az egyik legszebb dolog az anyaság mellett. De nem csak ebből élünk, nem csak ez vagyunk, nem ebben teljesedünk ki. Teljesen mindegy, hogy a nő cigány vagy nem cigány, ugyan azok az igényeink. Én cigány nő vagyok, van gyerekem, vezetem a háztartást, de ennél többet akartam és akarok elérni. Nem szabad elhinnünk, hogy nem vagyunk képesek többre. Van, aki ezt nem meri kimondani, sőt, akadnak olyanok is, akik nem mernek kitörni ebből a szokásból, akik belenyugodnak a tudatba, hogy számukra ez az élet és nem tekintenek túl a családi kereteken. Ezért lehet az, hogy sokan nem tudnak megfelelő motivációt nyújtani a gyermekeiknek, hiszen ők azt látják, amit mi csinálunk és nem csinálunk. Ha ilyen leszűkített térben mozog valaki, a gyerekek nem fogják elhinni, hogy létezik számukra egy nagyobb tér.

Hirdetés