10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletNem tárgyalt az egyetem szenátusa a modellváltásról

Nem tárgyalt az egyetem szenátusa a modellváltásról

Miseta Attila rektor szerint több bizonytalan pontot is tisztázni kell. Többek között például azt, az alapítványi működtetésre való átállás után is maradhatnak-e a klinikák az egyetemnél. Erről ugyanis ellentétes tartalmú információkat kaptak.

Délután kettőkor kezdődött a PTE szenátusi ülése, ami azzal indult, hogy a rektor közölte, nem tárgyalják az alapítványi átállásról szóló előterjesztést.

Mint mondta, ennek több oka van, például hogy a folyamatban lévő egyeztetések még nem zárultak le, „a kari tanácsok által megfogalmazott igények szintetizálása pedig folyamatban van”, és a végső döntést befolyásolhatja a többi érintett egyetemmel való egyeztetés.

Miseta Attila elmondta, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón a 444 kérdésére azt mondta: a hozzájuk tartozó klinikai központokkal együtt térhetnek át alapítványi fenntartásra a modellváltás lehetőségével megkínált vidéki tudományegyetemek. A rektor közölte, felhívta Kásler Miklós miniszter tanácsadóját, a pécsi Kollár Lajos professzort, aki viszont azt közölte vele, hogy ennek éppen az ellenkezője hangzott el, amikor Kásler ma délelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknél járt.

Miseta szerint „akkor a bizonytalanság”, hogy jobban teszik, ha megvárják, amíg a „képlet letisztul”, hiszen negyed órán belül két ellentétes információ jutott el hozzá. Hozzátette, vannak más bizonytalansági pontok is, ezért a dékánokkal közösen úgy döntöttek, hogy nem szavaznak a kérdésről. Mint mondta, reméli, a későbbiekben már rendelkezésre fog állni annyi információ, amelynek alapján dönteni tudnak.

Amint elhangzott, a következő szenátusi ülés január 28-án vagy 29-én lesz, amikor tárgyalhatják a modellváltásról szóló előterjesztést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő