Nemsokára átadják a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát!

A nyár elején már át is adhatják a Nemzeti Kosárlabda Akadémia épületét, ami nem csak a pécsi, hanem a hazai kosárlabda-utánpótlás erősítésében is hatalmas szerepet fog játszani. Megnéztük, hogy hogyan fest most az Európában páratlannak számító csúcslétesítmény.

A lehető legjobb ütemben halad a munka az Európában páratlannak számító pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia építési területén, mégpedig annyira, hogy a vásártérrel szemközt épülő sportközpontot a nyár első heteiben át is adják majd az akadémia épületét, utána már csak be kell azt rendezni és a körülötte lévő területet kell elrendezni.

Nemsokára kész!

Az építési területen zajló munkát szerdán megtekintette Csizi Péter országgyűlési képviselő is, aki elmondta, hogy az amerikai kosárakadémiák mintájára tervezett Nemzeti Kosárlabda Akadémia megépülése annak a jele, hogy a többszörösen kihasznált iskolai tornatermek felújítása után a város megérett arra, hogy vadonatúj, 21. századi felkészülési lehetőségeket nyújtó sportintézmények szülessenek itt a fiataloknak és a sportok szerelmeseinek.

Csizi Péter: az utánpótlás erősítése a cél

– Nagyon sok sportberuházás zajlik Pécsett, különböző források bevonásával, a kormány támogatásával, uniós pénzekből, vagy épp társasági adóforintokból fejlesztünk a városban. A cél minden ilyen beruházás során, tehát a Nemzeti Kosárlabda Akadémia esetében is az, hogy megerősítsük az utánpótlás-nevelést és támogassuk a fiatalok sportolási lehetőségeit. Pécsett ezt a célt követve már sikerült megháromszoroznunk a sportoló fiatalok számát – mondta az országgyűlési képviselő.

Európában nincs még egy ilyen intézmény

Kiemelte, hogy mivel Pécs, a kosárlabda egyik hazai fellegvára, ezért ez a sport az, ami a leglátványosabban fejlődik. Jó példa erre az, hogy egymással párhuzamosan két kosárlabdacsarnok is épül, hiszen a Nemzeti Kosárlabda Akadémia mellett nagyban folynak a munkák az új PVSK-csarnok területén is. Csizi Péter hangsúlyozta, hogy a kor elvárásainak minden tekintetben megfelelő csúcslétesítmények a családok és a fiatalok körében is még népszerűbbé teszik majd a sportolást.

Az országgyűlési képviselő ezután emlékeztetett arra, hogy az egész Magyarország kosárlabda-utánpótlását szolgáló, közel 2,5 milliárd forintból épülő intézmény beruházásának költségeit a kormányzat állja, míg a telket és a közműveket a város adja a kosárakadémiához.

Nagyjából így fog festeni

És hogy miként is kell elképzelni a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát? Nos, az épület három pályával, 400 fős lelátóval rendelkezik majd, amely további 1500 ember befogadására bővíthető, de épül itt még egy előadótermekkel, tanári irodákkal, betegszobával, étteremmel és egyéb kiszolgáló egységekkel felszerelt kollégium is, ahova 60 fiatal sporttehetség költözhet be (32 kétfős szoba lesz az intézményben), továbbá pedig lesz még az épületben egy egészségügyi rehabilitációs központ is.

Egy látványterv a pályáról

Azt sem szabad elfelejteni, hangsúlyozta a politikus, hogy az elmúlt évek során lezajlott városi konzultációk során egyértelművé vált, hogy a pécsiek nagyon szeretnének egy olyan sportközpontot is, ahol – a sportcsarnok használata mellett – úszhatnak, csobbanhatnak. A Modern Városok Program keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Páva Zsolt polgármester pedig meg is állapodott egy ilyen akvapark kialakításáról, melynek helye az Expo Center mellett lesz, egy ugrásra a Nemzeti Kosárlabda Akadémiától. A kormány a közelmúltban 500 millió forintot biztosított is a városnak ahhoz, hogy a több milliárdos beruházás előkészítési munkálatait megtegyék. A mérnöki háttérmunka és a szakmai tervezés ennek megfelelően már el is kezdődött.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés