Nemsokára a saját pályájukon deszkázhatnak a kertvárosi fiatalok!

A hétvégén akár már gördeszkázhatnak és görkorizhatnak is a kertvárosi gyerekek azon a skate-pályán, melynek létrejöttében ők játszották az egyik legfontosabb szerepet.

Már nagyban folynak a munkálatok a Kertvárosban készülő nagy játszótér első fontos elemének, a gördeszka- és görkorcsolyapályának a helyén, megérkezett az aszfalt, és nemsokára a pálya elemeit is a helyükre teszik. Mindez azt jelenti, hogy a városrész első igazi kis skate-parkja április első hétvégéjén meg is nyithat!

Már aszfaltozzák a pálya helyét

Mint azt korábban megírtuk, a hiánypótló, közösségi térként is funkcionáló extrémsport-pálya gördeszkásoknak és görkorcsolyásoknak, valamint rollereseknek szól majd, akiknek régi álma valósulhatott meg azzal, hogy egy igazi pécsi összefogás keretében végre megépülhetett a sportpálya.

Pécsi összefogás eredménye az új gördeszkapálya

A fejlesztést a Mosolymanó Egyesület kezdeményezte, a pálya ötletével olyan kertvárosi, 12-16 éves fiatalok álltak elő, akik már nagyon régóta keresték a lehetőséget arra, hogy nem mindennapi sportjaiknak egy megfelelő helyszínt találjanak. A gyerekek még aláírást is gyűjtöttek azért, hogy a kertvárosi skate-pálya álma valósággá váljon. Petíciójukkal a gyerekek megtalálták Csizi Péter országgyűlési képviselőt is, aki miután meghallgatta a fiatalokat, ígéretet tett arra, hogy utánajár a megfelelő pályázati lehetőségeknek. Választásuk a Szerencsejáték Zrt.-hez tartozó Szerencsejáték Service Nkft. pályázatára esett, ezt pedig – és a vele járó 3 millió forintot – meg is nyerték.

Vörösné Deák Andrea, a Mosolymanó Egyesület elnöke és Csizi Péter megnézték a készülő pályát

Az országgyűlési képviselő a helyszínen elmondta, hogy mivel a pályázaton elnyert összeg nem volt elegendő a gyerekek által megálmodott sportpálya megépítéséhez, ezért felkerestek több pécsi céget, akik támogatták a projekt létrejöttét. A Leier Hungária Kft. szállítja a készre gyártott betonelemeket, a Sztráda ’92 Kft. végzi az aszfaltozást, melyhez magát az aszfaltot a Strabag Magyarország pécsi üzeme adta, teljesen ingyen.

Csizi Péter találkozott a pályáért küzdő fiatalokkal

– Nagyon komoly pécsi összefogással valósul meg a kertvárosi gyerekek kérése, nemsokára már használhatják is a pályát, ami a nagy kertvárosi játszótér első fontos eleme lesz. Magát a játszóteret is elkezdik a közeljövőben, a nyár közepén kialakítani, a tervezési munkák befejeződtek, az engedélyeket is beszereztük, és megvan a szükséges pénz is. Tehát abban reménykedhetünk, hogy kora őszre megvalósulhat a városrészben élők álma, amit a Kertváros Konzultáció során korábban meg is fogalmaztak a városvezetés felé – mondta Csizi Péter.

Az extrémsport-pálya természetesen ingyenes lesz, bárki használhatja, persze csak addig, amíg annak házirendjét betartják.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés