5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaNépzenei szupercsapat érkezik Pécsre! – A Rendhagyó Prímástalálkozóról mesélt Lakatos Róbert

Népzenei szupercsapat érkezik Pécsre! – A Rendhagyó Prímástalálkozóról mesélt Lakatos Róbert

A jelenlegi komor időszakban felüdülés lehet egy jó hangulatú, igazi örömzenét kínáló koncert, amelyen ráadásul a magyar zenei élet kiválóságai állnak színpadra. A Rendhagyó Prímástalálkozóban a magyar népzene átütő energiáját közvetíti Balogh Kálmán (cimbalom), Gombai Tamás és Vizeli Balázs (hegedű), Doór Róbert (nagybőgő), Mester László (brácsa), Bede Péter (szaxofon), valamint Herczku Ágnes és Korpás Éva énekesnők. A produkció koncertmestere a komoly- és népzenét egyaránt magas szinten művelő Lakatos Róbert, vele beszélgettünk az október 23-ai koncertjük kapcsán, mely a Kodály Központban lesz.

– Manapság kik alkotják a magyar népzene közönségét, mennyire nyitottak erre a műfajra a fiatalok?

– Azt látom, hogy óriási fellendülés történt ezen a téren. A ’80-as évek végén kezdtem el aktívan foglalkozni a népi műfajokkal, sokan voltunk, de most jóval többen és jóval lelkesebben űzik ezt a műfajt, legyen szó néptáncról vagy népzenéről. Ez köszönhető lehet annak például, hogy több támogatást kapnak ezek a fiatalok, vagy hogy nagyobb teret kap a médiában a népi kultúra. Aki egyszer találkozik ezzel a csodával, azt biztosan megragadja, és arra sarkallja, hogy valódi közösségben éljen, s ne a szociális médiában keresse az emberi kapcsolatokat.

– A Rendhagyó Prímástalálkozóban a magyar zenei élet legjava áll színpadra. Hogyan fér meg több dudás (illetve prímás) egy csárdában? Nem okoz ez nehézséget?

– Prímás az, aki abban a pillanatban vezeti a zenekart. Egyáltalán nem okoz gondot, hiszen mindenkinek megvan a saját feladata, minden tag lehetőséget kap, hogy megmutassa, hogy ő miért prímás, legyen szó akár a cimbalmosról vagy az énekesről.

Azért sem okoz ez gondot, mert ritkán tudunk közösen zenélni, évi 10-12 koncertünk van, ezért rendkívül örömteli pillanat, amikor együtt muzsikálhatunk a színpadon, ez igazi ünnep a számunkra.

– Több mint 10 éve működik a formáció, első lemezüket a brit Songlines magazin beválogatta Top of the World listájára, és a zenekar megkapta a Fonogram-díjat is. Mi a hosszú távú siker titka?

– 13 éve működünk együtt, kisebb-nagyobb változásokkal, de a zenekar magja megmaradt. A tagjai komoly szakemberek, saját produkciójuk is van és hatalmas sikereket értek el ezen a területen. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy igazi szupercsapat állt össze.

Mi nem törekszünk arra, mint a legtöbb zenekar, hogy sok helyen lépjünk fel és nagy karriert fussunk be. A Rendhagyó Prímástalálkozó célja, hogy megmutassa, hogy mekkora ereje van a magyar népzenének.

– Hogyan épül fel egy-egy ilyen előadás?

– Mindig a helyszínen, az adott pillanatban jön létre az energia, amit átadunk a közönségnek, így a zenei élmény mindig abban a pillanatban születik meg. A pécsi koncerten elhangzik majd például egy barokk hangulatban felvezetett legényes dallam, amiben minden prímás bemutatkozik; lesz lendületes Küküllő menti muzsika, vagy éppen vajdaszentiványi cimbalmos dallam is.

– Miben jelenthet pluszt, hogy október 23-án, nemzeti ünnepünkön lesz a koncert?

– Biztos, hogy az ünnep lelkülete benne lesz a mi lelkünkben és a nézőkében is. Készülünk egy meglepetés dallal, ami erről az ünnepről szól. Emellett törekszünk arra is, hogy aki eljön, jól érezze magát, és magával ragadja a vérbeli örömzene.

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő