Nyolcvanezer kilométert tekert a békéért

Hirdetés

Zelei József nem kisebb feladatra vállalkozott tizenöt éve, mint a békéért való kerékpározás. A világ egyedüli Kerékpáros Békenagykövete június 2-án Pécsre érkezett az idei országjáró körútja során, melynek keretében a pécsi temetőben is fejet hajtott az első világháborús magyar hősök sírjai előtt.

Zelei József missziója 2004-ben indult, a férfi azóta kerékpározik a békéért. Tizenöt év alatt több mint 80 ezer kilométert tett meg, 100 országot tekert be és öt kontinensen járt egy céllal, a béke népszerűsítésével. Zelei Józsefnek minden évben – a békedemonstráción kívül – megvan a mottója, mely attól is függ, hogy éppen az adott évben milyen jubileumot vagy évfordulót ünnepel ország, világ.

2014-től 2018-ig az I. világháború centenáriumára emlékezünk, ennek az apropóján a békenagykövet elindult egy I. világháborús béketúrára, ami annyit jelentett, hogy az Atlanti-óceán, a Balti-tenger érintésével majdhogynem a lövészárkok mentén tekert végig.

– A béketúrám során sikerült 12 ezer kilométert letekernem, az útra magammal vittem a megemlékezés virágait, békekeresztet, békekopjafát és a nemzeti szalagot is – mondta el lapunknak a kerékpáros nagykövet. – Ebben az évben úgy döntöttem, hogy nem külföldön, hanem csak Magyarországon, csak magyar temetőkben és csak a magyar katonák előtt tisztelgek. Ezért indítottam el a magyarországi békekörutat, melynek keretében június másodikán Pécsre is ellátogattam.

Zelei József 2010-ben valamennyi megyeszékhelyen ültetett egy békefát, melyet a pécsi városvezetéssel megegyezve ma, június másodikán fel is táblázott Oszoli Dénes önkormányzati képviselő segítségével a pécsi Szent István téren, a szökőkút közelében. Ezután a békenagykövet a pécsi bringásokkal karöltve elindult a pécsi temetőbe, hogy az I. világháborús katonai sírkertben koszorúzzák meg a hősök sírhelyeit.

 

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét