13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldOrbán engedett, de annyit nem, hogy az túl veszélyes legyen a rendszerére

Orbán engedett, de annyit nem, hogy az túl veszélyes legyen a rendszerére

1824 milliárd eurós uniós költségvetésben állapodtak meg az uniós állam- és kormányfők a csúcstalálkozó ötödik napján. Orbán Viktor elvileg nem szavazhatta volna meg a jogállamisági kritériumokhoz kötött pénzosztást, mégis megtette. Úgy tűnik azonban, hogy nem kockáztatott sokat.

Az alku értelmében a 2021-27-es időszakra vonatkozó hétéves költségvetés 1074 milliárd euró lesz, és ehhez társul egy 750 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alap is – írja az Index. Ebből 390 milliárd euró jut majd vissza nem térítendő támogatások formájában a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításra, és a tagállamok összesen további 360 milliárd euró hitelt vehetnek fel ugyanerre a célra.

„Ez a megállapodás az EU egész jövőjét meg fogja határozni” – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Bár a magyar miniszterelnök szerette volna kivetetni a szövegből, a jogállamisági feltételrendszer benne maradt a végső költségvetési megállapodásban – viszont az eredeti tervezetnél jóval enyhébben fogalmaznak a dokumentumban. Utóbbi ráadásul úgy van megfogalmazva, hogy utat nyit az értelmezésnek és a további tárgyalásoknak. Az esetleges szankciókat meghatározó szavazási feltételeken olyan módon változtattak, hogy az politikailag nehezebben kivitelezhető legyen – írja az Index.

A 24.hu-n Kerner Zsolt elemzésében azt írja, hogy történelmi megállapodás született, de szó sincs arról, hogy a magyar miniszterelnök győzött volna. Szerinte Orbán Viktor majdnem mindenben engedett, hiába tiltotta meg ezt számára korábban a magyar parlament. A csomag leginkább Macronnak és Merkelnek jelent győzelmet – állítja az elemzés.

A 444-en Magyari Péter elemzésében azt írja: „teljesült az EU-s alkuk egyik fő kritériuma: olyan szöveget kell gyártani, amit otthon mindenki sikerként kommunikálhat”.

Magyari szerint is nehéz lesz alkalmazni a jogállamiság megsértése miatti szankciókat. Amint írja: „A szöveg szintjén a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt: a szövegben ott van a jogállamisági feltétel, de olyan bonyolult eljárással körülbástyázva, ami majdnem irreálissá teszi alkalmazhatóságát”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő