Óriási az érdeklődés, rohamosan fogynak a jegyek a Pécsi Nyári Színház előadásaira

Hat előadás keretében kínál bohózatokat, vígjátékokat a Pécsi Nyári Színház idén július 1-e és 26-a között. 

  • Július elsején az Orlai Produkció Neil Simon Mezítláb a parkban című előadását tekintheti meg a közönség Kocsis Gergely rendezésében, László Lili, Rohonyi Barnabás, Kerekes Éva, Epres Attila és Ficzere Béla szereplésével.
  • Tíz nappal később a kaposvári Csiky Gergely Színház Claude Magnier klasszikusát, az Oscart hozza Pécsre. A három táska körül zajló események főszereplője Sarkadi Kiss János lesz a Fándly Csaba rendezte előadásban.
  • A Pesti Művész Színház a Maga lesz a férjem című – Márkus Alfréd zenéivel fűszerezett – vígjátékkal érkezik július 14-én Egyházi Géza és Fogarassy Bernadett főszereplésével, Koltai Róbert rendezésében.
  • A L’art pour l’art Légitársaság című előadása július 15-én lesz látható Pécsen Dolák-Saly Róberttel, Pethő Zsolttal és Szászi Mónival, valamint a Jászai Mari díjas Stefanovics Angélával.
  • Július 22-én a Gergely Theáter a Fogj egy sétapálcát című előadást játssza Heller Tamás főszereplésével. Az előadás a boldog békeidők hangulatát idézi fel, dalban, táncban, kuplékkal, korabeli jelenetekkel, magánszámokkal, a 30-as évek bájával és humorával, Gergely Róbert rendezésében.
  • A Bánfalvy Stúdió Ray Cooney bohózatával, a Horváth Csaba rendezte Funny Money-val zárja az idei pécsi szabadtéri színházi előadásainak sorát Tihanyi-Tóth Csabával, Varga Izabellával és Gangsta Zolee-val a főbb szerepekben.

Az előadásokról bővebb tájékoztatás olvasható ide kattintva, ahol jegyvásárlásra is van lehetőség.

Hirdetés