Óriási telefon változott szívvé a Széchenyi téren!

Ismét komoly üzenete volt annak a Széchenyi téren rendezett látványos villámcsődületnek, melyet a pécsi ANK Kollégium szervezett, és 9 városi kollégium 465 diákja vett részt benne.

A pécsi ANK Kollégium idén is megrendezte figyelemfelhívó flashmobját, azaz villámcsődületét a Széchenyi téren. A hatodik pécsi kollégiumi villámcsődületen 9 pécsi kollégium 465 diákja mozdult meg egy igazán jó cél érdekében. Mint eddig mindig, a flashmobnak komoly üzenete volt.

Szilágyi Zoltán, az esemény szervezője elmondta, hogy a már hagyományosnak számító pécsi rendezvény célja, hogy minden évben egy adott környezeti, társadalmi jelenségre vagy eseményre hívja fel a városiak figyelmét, és hogy pozitív példát mutatva, jó irányba befolyásolják a diákok és a pécsiek életszemléletét és életmódját.

Alakul az óriási telefon

Továbbá – mondta a szervező – az éves flashmobok szervezésével és lebonyolításával a pécsi kollégisták át tudják élni az összetartozás érzését.

Megjelent a telefonon az üzenet: ÉLJ!

Az idei csődület célja – folytatta –, hogy figyelmeztessen arra, hogy a virtuális világ mellett, a gyerekek ne feledkezzenek meg saját valóságukról sem, azaz ne feledkezzenek meg élni az életet. Ezért is választották az esemény szlogenjének azt, hogy: „Ne a telefonodnak élj!”.

A telefonból szív lett

A főtérre szerda délután 5 órakor észrevétlenül besétáló – azaz inkább „beszivárgó” – közel félezer kollégista a fenti mottót nyomatékosítandó egy fekete nyomógombos telefon formájába állt össze a Halott Pénz „Otthon” című számára. A kijelzőt fekete kartonlapok felmutatásával jelenítették meg, majd 4 gomb „megnyomása” (amelyet fehér kartonlapok felmutatásával és a lapokat felmutató diákok leguggolásával mutattak be) után egy üzenet érkezett a telefonra, amely szintén fehér kartonok felmutatásával, betűről, betűre rajzolódott ki. Az üzenet az volt, hogy „ÉLJ!”.

A flashmob végén a diákok szétszéledtek

Ezt követően felcsendült a Halott Pénz „Élnünk kellett volna” című számának refrénje, melyre a kollégisták telefon-formációja átalakult egy piros szívvé, melynek közepén az „ÉLJ!” felirat változatlanul megmaradt.

A szervezők idén komoly támogatást nyertek a Pécsi Tankerületi Központ egy pályázatán, melynek köszönhetően a fekete telefont megalkotó diákok közös, feliratos pólókban jelenhettek meg a Széchenyi téren.

Hirdetés