11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletOrvosbéremelés: a feje tetejére állhat az egészségügyi rendszer

Orvosbéremelés: a feje tetejére állhat az egészségügyi rendszer

Áder János köztársasági elnök szerdán aláírta a parlament által október 6-án elfogadott egészségügyi törvényt. Az orvoskamara baranyai elnökét, és a megye egyik magánegészségügyi szolgáltatójának vezetőjét kérdeztük arról, mire számítanak, milyen változásokat hozhat az egészségügyi ellátásban a jelentős orvosbéremelés, és az érintettekkel való egyeztetés nélkül hozzácsapott számos kötelezettség.

A változások röviden:

  • Három év alatt jelentősen megemelik az orvosok bérét
  • A hálapénz adása és elfogadása már az első évtől bűncselekmény lesz
  • A katonákhoz hasonlóan vezényelhetők, azaz áthelyezhetők lesznek az orvosok, nem egészségügyi vészhelyzetben is
  • Külön engedélyhez kötik, hogy az orvosok állami főállásuk mellett más keresőtevékenységet is folytassanak

Egy magánegészségügyben tevékenykedő baranyai cégvezető a következőket mondta lapunknak:

  • A törvény elfogadása nem volt megfelelően előkészítve, sok dolgot nem vizsgáltak meg körültekintően a törvényalkotók. A pozitívumai mellett kétélű fegyver lehet. 
  • Vannak olyan orvosok, akik jövedelmük nagyobb részét szerzik a magánellátásból, ha nem annyira elkötelezettek az állami rendszer felé, vagy nincsenek tudományos ambícióik, és pusztán az anyagiakat nézik, akkor a három év múlva elérhető legmagasabb fizetési kategória alapján megkereshető bérük is jelentősen alacsonyabb lesz annál, mint amit a magánszektorban most megkeresnek. 
  • Mindez nagy problémát okozhat az állami ellátásban, hiszen ezek az orvosok vélhetően a magánpraxist fogják választani és eltűnnek az állami rendszerből. 
  • A törvény alapján nem lehet majd úgynevezett személyes közreműködőként dolgozni állami kórházban, magyarán nem dolgozhatnak vállalkozóként az anyaintézményen kívül az orvosok. Ez számos osztályon, például a sürgősségi, aneszteziológia és intenzív ellátásban óriási gondokat okozhat.
  • Ha megindul az elvándorlás külföldre vagy a magánellátás irányába, akkor a kisebb kórházakban komplett osztályok szűnhetnek meg. 
  • November elejére ígéri a kormányzat, hogy rendeletek formájában tisztázni fogják a felmerülő kérdéseket. Jelenleg például nem tudni, ki ad majd engedélyt a másodállásra, és azt sem tudni, milyen szempontok alapján történik majd mindez. 
  • November 18-tól viszont már alá kell írni az új szolgálati jogviszonyról szóló munkaszerződést, azaz alig lesz idejük végig gondolni az érintetteknek, hogyan tovább.
  • Lesznek olyan orvosszakmák, amelyek fel fognak értékelődni a magánellátásban, és még több orvos fogja azokat választani. 
  • Nem tartanak attól, hogy a magánklinikájukon orvoshiány lesz, sőt, a sebészeti szakmákból – ortopédia, általános sebészet, nőgyógyászati sebészet – várhatóan inkább őket fogják választani az orvosok, ha választaniuk kell.
  • Úgy számolnak, hogy akár még kapacitást is kell majd bővíteniük.
  • Lesznek persze olyanok is, akik visszamennek az állami szektorba. 
  • Az állami szférából eltűnő orvosok miatt még hosszabbak lehetnek a már most is hosszú várólisták. 
  • Az állami béremelés miatt lehet, hogy lesznek a magánszférában is áremelkedések.
  • Benne van a pakliban az is, hogy mindenkinek jóvá fogják hagyni, hogy legyen másodállása. 

Dr. Verzár Zsófia, a Magyar Orvosi Kamara Baranya megyei Területi szervezetének  elnöke szerint társadalmi egyeztetés nélkül alkották meg az új törvényt, ami – változtatás nélkül – a feje tetejére fogja állítani az egészségügyi rendszert.

Dr. Verzár Zsófia – Fotó: bmorvosikamara.hu

Az orvoskamara vezetőivel a béremelésről és a hálapénz megszüntetéséről egyeztetett a kormányzat, de az új típusú jogállással az orvosok a szabadságukat adják el a magasabb fizetésért, ezért meglehetősen rossz a hangulat az orvostársadalmon belül.

A hálapénzes szakmákban egy középkorú orvos többet tud keresni, mint az állami bértábla szerinti legmagasabb fizetés. Ráadásul a törvénybe bekerült bértábla szerint a legmagasabb bérszintet csak nyugdíjas korban lehet elérni – mondja dr. Verzár Zsófia.

Az orvoskamara főbb problémái a következők:

Az alapellátás, azaz a háziorvosok, házi gyerekorvosok, és iskolaorvosok e törvény alapján nem részesülnek a béremelésben. Nem is részesülhetnek, mert ez a törvény  az alkalmazottakról szól, ők pedig zömmel vállalkozóként végzik munkájukat. Most ugyan újból tárgyalni kezdtek a háziorvosokkal, de a kormányzat által favorizált praxisközösség (házi- és különböző szakorvosok közös praxisa) nem lesz megoldás arra, hogy folyamatosan nő az üres háziorvosi praxisok száma az országban. 

Verzár Zsófia úgy véli, a magánellátók sok terhet levesznek az állami ellátásról. Mivel mostantól az orvosok engedélyztetni kell a másodállást, félő, hogy az államiból a magánba fognak áramlani. Hogy miért? A megyei kamarai elnök szerint nem csak a pénzről szól a magánrendelés a legtöbb orvos számára, hanem arról is, hogy hamarabb jut diagnózishoz  a beteg, míg az állami ellátásban a várólisták miatt gyakran az optimálishoz képest hónapokkal később történik meg az orvos beteg találkozás.

Ha lenne humán kapacitás arra, hogy ne legyen várólista, akkor akár jó is lehetne az új rendszer, de nincs. Ezért úgy gondolja, hogy akiknek nincsenek tudományos ambíciói az orvosok közül, azok át fognak menni a magánellátásba. 

Szerinte számos helyen lesz orvoshiány, hiszen sok olyan kollégája van, akiknek mondjuk van egy főállásuk a PTE-n, de a szabadnapjukon elmennek dolgozni a környező kórházakba.

Ilyen szakma például az aneszteziológusoké, a sürgősségin is bedolgoznak sokan, a fül-orr gégészek is több helyen rendelnek, de a legtöbb szakma végső soron ilyen. 

A legrosszabbul dr. Verzár Zsófia szerint a kis vidéki kórházak, és a szakrendelők fognak járni, de biztosan lesznek olyanok is, akik a magánrendelésüket fogják elengedni az új szabályozás miatt. 

Mivel a hálapénzt az új szabályozás életbe lépésének pillanatától tiltani fogja, viszont csak három év alatt vezetné be a béremelést, jelentős anyagi veszteség keletkezik majd a hálapénzes szakmákban, amennyiben az orvos az állami rendszerben marad. Persze megértik – fogalmazott a kamarai elnök -, hogy nincs elég pénz az egyszeri béremelésre, és hogy valahogy az egészet el kell kezdeni. Azt viszont nem értik, miért van szükség arra, hogy az orvosoknak külön jogállása legyen, hogy vezényelhetők legyenek, ahogy azt sem, miért ilyen kutyafuttában kell az egész rendszert alapjaiban felforgatni.

Komoly problémaként említette dr. Verzár Zsófia azt is, hogy már most is nagy a feszültség a társadalom és az orvosok között, nagy az orvosellenesség. A béremeléssel és említett következményeivel ez csak tovább növekszik majd, pedig ezt a feszültséget nem szítani, inkább csökkenteni kellene.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő