8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapFesztPécs legeslegjobb bandájától megőrülnek a fesztiválokon!

Pécs legeslegjobb bandájától megőrülnek a fesztiválokon!

A Csoki & Hipo kedves, őrült pécsi srácai megmutatják, hogyan kell végignyomni a magyar fesztiválszezont!

Sok hazai együttes turnénak nevezi az olyan kis hétvégi kiruccanásokat, melyek során elmennek egy-két szomszédos városba, kistelepülésre, majd onnan vissza haza. Az ilyen miniturnék – melyek nem is igazán turnék – eltörpülnek amellett a grandiózus fesztiválkörút mellett, amit Pécs legsajátosabb és mindenképp legeslegjobb együttese az elmúlt hetekben véghez vitt.

Egy régi, de beszédes kép az együttesről

Bizony, a Zokniszandál című örökbecsű sláger szerzőiről, a Csoki & Hipo duóról van szó, akik birtokba vették a fesztiválszezont és bulikat bulikra halmozva mozgatták meg a fesztiválozókat közel sem mindennapi gerillakoncertjeikkel – méghozzá úgy, hogy a  fesztiválokra saját pénzből, nem fellépőként mennek el, mintegy adományként nyújtják át a kultúra eme pécsi szeletét a nagyérdeműnek.

Pózolás 30 csomag Pufival

Első állomásuk a június 1-től 3-ig tartó hatodik zebegényi Waldorfeszt volt, ami – ahogy az együttes fele, Csoki mondta – egy nagyon barátságos kis fesztivál, pár száz emberrel. Ez a fellépésük egy óriási Pufibuliba torkollott, ami már önmagában remekül hangzik, de a részletek még jobbak.

– A koncert előtt vettünk 30 csomag Pufit, ez az extrudált kukorica, vagy milyen pehely, tudjátok. Na, azt szórtuk a csajoknak, ömlött a Pufi a levegőből, meg állatkákat is építettünk belőle, nagyon jó buli volt! – monda Csoki. Egy zacskó Pufi egyébként 79 forint volt, az ipari tétel felvásárlása után a srácok pedig még borravalót is adtak a helyi kisboltban. Egy igazi, hiteles, rocksztár-allűröktől mentes bandáról van szó.

Együtt a fesztiválszezonban is

Ezután következett a június közepén Nagykovácsiban megrendezett Kolorádó Fesztivál, amit Csoki úgy írt körbe, hogy a „budapesti újgazdagok fesztiválja”. Az itt szerzett élmények megihlették a srácokat. A Kolorádó Fesztivál ugyanis egy erdőben zajlik, ahol sok kis rágcsáló rohangál a fesztiválozók között, ezek közül Csoki a peléket emelte ki.

– A Kolorádó vécéiben ki van írva, hogy használat után a vécéfedeleket kéretik lehajtani, hogy a klotyóba betévedő erdei kis állatok bele ne fulladjanak a vécécsészékbe. Ez annyira aranyos, hogy meg is zenésítettük! – mondta.

A Fishing on Orfűn óriási bulit csinált a Csoki & Hipo! Az éjjel 3 órakor – fesztiválkoncertek után – elstartolt partit a fesztivál vizesblokkjában rendezték meg, a taktika pedig egyértelműen működött.

– A zuhanyzóban, a férfi vécéknél nyomtuk, és őrült nagy buli volt, rengetegen jöttek el megnézni minket! Komolyan, a plafonról meg a gerendákról lógtak, onnan videóztak minket. Annyian voltak, hogy a végére a szomszédos lányvécében is összegyűltek a fiúk, hogy onnan hallgassák a koncertünket! – mesélte Csoki.

A srácok meghódították a Balaton Soundot is, ami nem lehetett egyszerű sem nekik, sem a Balaton Sound célközönségének.

– Vannak olyan helyek, olyan fesztiválok, ahol már fel vannak ránk készülve, na, a Sound nem ilyen. Itt igazán idegenben játszottunk, furcsán is néztek ránk a kigyúrt fiúk és a szintén kigyúrt lányok, akik szerintem valamire nagyon allergiásak lehettek, mert nagyon piros volt a szemük, szipogtak és folyton az orrukat piszkálták – fogalmazott Csoki.

A tavalyi buszkoncert is erős volt (a képen az együttes új tagja is látható)

Következő állomásuk a Művészetek Völgyében lesz, Csoki pedig elárulta nekünk, hogy mivel készülnek a fesztiválra.

– A Művészetek Völgyében kevés a vécé, ezért új terepet kellett keresnünk. A fesztiválhelyszínek között járó buszokon fogunk koncertezni, ami azért jó, mert így nem tudnak lelépni az emberek. Ha akarják, ha nem, minket kell nézniük és hallgatniuk, igazi terrorista koncertek lesznek!

Végezetül pár fontos információ az együttes életéből: a Csoki & Hipo már nem is duó, hanem trió, mivel bevették a bandába Röfi Ricsit, a sípoló műanyagmalacot, ami amúgy egy kutyajáték.

Kérdésünkre Csoki elmondta, hogy új számokon dolgoznak ugyan, de ez inkább csak dolgozgatás, mert lusták, és „bulizni egyszerűbb”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő