12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapKoncertPécs lenyomja Liverpoolt, de tényleg!

Pécs lenyomja Liverpoolt, de tényleg!

A jól ismert pécsi sztárbandák mellett a városban rengeteg olyan kezdő, fiatal, vagy csak simán ismeretlen együttes van, amelyeket jó ismerni és jó elkapni élőben, Pécs klubjaiban. A pécsi Liverpool-sorozatunk legújabb darabjában újfent ilyen zenekarokat mutatunk be.

Avement

A 2015-ben alakult Avement eleinte négy pécsi gimisből állt, de 2017-ben – egy énekescsere után – ötösfogattá válva találták meg saját hangjukat. Egy igazán energikus, súlyos, kemény újhullámos alternatív metálbandáról van szó, akik tavaly dobták ki második klipes dalukat, Kijárat címmel.

Ahogy ez a netfüggőségről szóló dal, úgy korábbi szerzeményeik is vaskos, fiatalos lendülettel játszott riffek és dallamos témák (Tiszavári Soma énekes kitesz magáért) kellemes gyűjteménye, no persze csak azoknak, akik szeretik mondjuk a Subscribe-ot, az AWS-t, vagy mondjuk az Useme-t.

Gylliath

Pécs talán egyetlen igazán aktív black metal bandája, a Gylliath idén 10 éves, szóval nevezhetőek a városban közel sem népszerű műfaj öregeinek. A Gylliath a hazai black metal színtéren belül már elismert zenekar, akik ráadásul nem is lúgozzák úgy ki a műfajt, mint megannyi tengerentúli kor- és műfajtársuk.

Extrém zenéhez extrém külső társul

Ősi, mitikus-mitologikus, természetimádó témákról krákogó-sikító (az énektől távol áll az, ami itt történik) és erősen vallásellenes dalaik a rádióslágereken szocializáltak számára minimum ijesztőek lehetnek, de hát nem is nekik szólnak a Gylliath lemezei. Itt pedig egy klip, amit galamblelkűeknek nem ajánlunk.

Kultúrmadzag

A 2014-ben alakult Kultúrmadzag igazi pécsi banda, amolyan tipikusan pécsies alternatív rockjuk lendületes, táncolós-pogózós, és van benne némi punkos őszinteség is, noha elvontabb dalszövegeik inkább a nagy pécsi alter-elődöket idézik.

A két éve megjelent vicces című (Séf the Góré) – és ingyenesen letölthető – első kislemezük dalaiból érezhető, hogy ha így folytatják, a srácok pécsi kedvencekké is válhatnak.

The Immigrants

Sorozatunkban nem esett még szó a The Immigrantsről, pedig ezek a pécsi srácok már elég messzire eljutottak 2011-es megalakulásuktól. Ha ismerősen cseng a nevük, akkor az azért van, mert szerepeltek a 2012-es Csillag születikben, és éltek a műsor adta lehetőségekkel is, ami azt jelenti, hogy végigkoncertezték az országot olyan neves bandákat kísérve, mint a 30Y, vagy a Heaven Street Seven. Első lemezük 2013-ban jelent meg, a második 2016-ban, utóbbival egész európát bejárták.

Ja, és a Grapefruit című daluk a SlágerFM klipversenyén elnyerte a szakmai zsűri díját. Új lemezük pedig nemrég jelent meg. És hogy mit tudnak? Zenéjüket progresszív űr-indie-rocknak nevezték el, amiben lehet valami: nehezen leírható, meglepő, kiszámíthatatlan, változatos, kifejezetten újszerű és kreatív, közben viszont – főleg az énekben érezhetően – mintha egy jó adag Led Zeppelint is hallanánk. Hallani kell őket és kész.

BETWIXT

Ezt a hiánypótló – végre egy kis elektronika – válogatást a legjobban az azt készítő pécsiek írták le Bandcamp-oldalukon. Íme:

„A BETWIXT egy pécsi bázisú, kortárs elektronikus zenei műhely, ahol a hangsúlyt a fősodron kívüli izgalmas és finom műfajok kapják. Kellemesen bólogató techno, jövőből jött hip-hop, törtek és négynegyedek, és minden más, ami az »okoselektronika« hashtag köré fűzhető. A Blueprint névre keresztelt album tökéletes lenyomata annak, hogy mi is a BETWIXT esszenciája: találkoznak benne tucatnyi megjelenést a hátuk mögött tudó, tapasztalt producerek és újoncok. A négynegyed vegyül a kísérleti elektronikával. Az elektronika az élőzenével.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő