„Pécs most csendes”: a dal, mely a remény, a hála és az összetartozás jelképe is egyben

Az idei utolsó adventi vasárnapon a pécsiek csodálatos ajándékot kaptak az ünnepekre: Tóth Vera és a Pannon Filharmonikusok dalát. Az alkotás a remény és az összetartozás jegyében született, amely értékekre ezekben a vírus sújtotta hónapokban talán még nagyobb szüksége van mindenkinek. Nem titok, hogy az Andrea Bocelli által bemutatott Music for hope című performansz inspirálta a csodálatos videót, melyben gyönyörű városunk, Pécs főszerepet kapott.

Mint azt az ötletet megvalósító Pécs Megyei Jogú Város Gazdaságfejlesztési Főosztályának vezetője, Varga Péter lapunknak elmondta: a dallal szerettek volna tisztelegni azok előtt a mindennapi hősök előtt, akiknek áldozatos munkája talán láthatatlan a mindennapokban, de rendkívül nagyra értékelendő. Emellett az ünnepeket egyedül töltők mellett is ott szerettek volna lenni – persze szimbolikus értelemben – a zenén keresztül.

– Főosztályunk dolgozói az elmúlt hónapokban rengeteget dolgoztak azért, hogy városunk polgárai meghitt és minőségi adventtel, jó hangulatban tudjanak túl lenni ezen a mindenki számára erőt próbáló időszakon. Sajnos november közepén azonban központilag megtiltottak minden rendezvényt és eseményt. A nagy csalódást és ürességet követően, mindössze két hét alatt egy igazán önfeláldozó és nagylelkű helyi csapat állt össze és alkotott felemelően maradandót ezzel a dallal. Úgy gondoljuk, hogy fontos ezeket az értékeinket is megmutatni, hiszen éppen ezek azok a pécsi történetek, melyek miatt jó pécsinek lenni, jó ebben a városban élni, vagy akár turistaként is megérkezni ide – mondta el lapunknak Varga Péter.

Elárulta azt is, hogy a nemrég debütált dal történetét a koronavírus első időszaka alatt megismert, Andrea Bocelli által bemutatott Music for hope című performansz inspirálta. Ebben olasz közismert, forgalmas és gyönyörű helyszíneket mutattak be, kongva az ürességtől, miközben a világhírű énekes hangja és előadásmódja szinte megölelte lelkünket, kárpótolva a kihalt helyszínek miatt érzett szomorúságot – emlékeztetett a főosztályvezető.

Varga Péter hangsúlyozta, hogy aki a pécsi helyi művészeket és technikusokat ismeri, jól tudhatja, hogy ha van egy feladat és hozzá tartozó határidő, akkor számukra nincs lehetetlen, főleg, ha egy ilyen világsztár által felállított mércét szeretnénk megközelíteni.

– A Tóth Verával folytatott első megbeszélésünk azonnal meggyőzött minket, hogy a Palkonyán élő énekesnő a legtökéletesebb választás számunkra. Vera elmondta, nagyon büszke arra, hogy részt vehet egy ilyen nagyszerű kezdeményezésben. Sőt, hadd mondjam el, hogy rengeteg feladata mellett több napi szabadidejét is feláldozta a projektre, valamint a munkájáért kapott jelképes összeget is jótékony célra ajánlotta fel helyi szervezeteknek. Hadd köszönjem meg ezúton is közvetlen kollégáimnak, hogy létrejött ez a nagyszerű dal, amelyre már most is rengeteg olyan visszajelzést kaptunk, amely miatt nagyon büszkék lehetnek magukra a projektben résztvevők – mondta végül Varga Péter.

A nem mindennapi dalt előadó énekesnő is megosztotta a videoklipet saját közösségi oldalán. Tóth Vera azt írta a bejegyzésben: „Szerencsés vagyok, hogy Pécs város vezetősége engem bízott meg azzal a feladattal, hogy énekhangommal, a Pannon Filharmonikusok aláfestésében közvetíthessem mindazt, amire most szükségünk van. A klipben van egy partnerem is, egy kislány, Vincze Lili, aki szintén a lélek tisztaságát, a világra való igazi, valóságos rácsodálkozó, gyermeki, olykor biztonságot adó érzést testesíti meg. Ahogy a klip végén mi is tesszük, mindenkinek azt kívánom, fogja kézen azt, aki mellette van és biztosítsa arról, hogy minden rendben van, mert együtt sosem vagyunk egyedül…”

A most feldolgozott, a klip által „pécsiesített” dalt korábban egyébként olyan legendák is elénekelték már, mint Whitney Houston:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés