13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs Aktuál„Pécs NYITVA!”: nem csak érdemes, de el kell látogatni ide a nyáron!

„Pécs NYITVA!”: nem csak érdemes, de el kell látogatni ide a nyáron!

A pécsi önkormányzat rendhagyó turizmusélénkítő kampányt indított a mai nappal, ami a beszédes „Pécs NYITVA!” nevet kapta. A cél természetesen az, hogy a járványidőszak után támogassák a város turizmusának újraindítását és egyben erősítsék Pécs turisztikai forgalmát. 

A július 1-ei, kampányt megnyitó sajtóesemény célja az volt, hogy a médián keresztül tájékoztassanak széleskörűen a „Pécs NYITVA!” részleteiről, emellett felhívják a figyelmet arra a színes programkavalkádra, mely a városban a helyieket és a turistákat várja, ahogy azt Kincses Márk, a pécsi önkormányzat turizmusfejlesztési osztályvezetője a helyszínen, a Palatinus tetőteraszán elmondta.

Hozzátette, a kampány széles körű összefogás eredménye, egyfajta reakció a koronavírus-helyzet után, mikor is a városi turizmus nehéz időszakot élt meg. Hiszen ennek orvoslására keresett fel az önkormányzat turisztikai szolgáltatókat, és a velük való együttműködés eredményeképpen – főként a nyárra koncentrálva – indította el a forgalomélénkítő kezdeményezést, tette hozzá.

„A cél, hogy megmutassuk: Pécs talán a legmediterránabb hangulatú város. biztonságos hely, ahová ezen a nyáron nem csak érdemes, de el kell látogatni, hogy sok-sok új élménnyel gazdagodjunk.”

– fogalmazott Kincses Márk.

Továbbá elmondta, az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak, máris több mint 50-en csatlakoztak partnerként, ezek jelentős része szálláshely, de sok a gasztronómiai és az egyéb turisztikai szolgáltató – például kulturális intézmény, rendezvényszervező – is. Kiemelte, hogy a családosok kedvence, a pécsi állatkert is részt vesz a kampányban. Hozzátette, várják még további helyi partnerek jelentkezését a [email protected] címen.

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy egy útlevél formátumú kiadvány is készül, melyben a csatlakozó partnerek helyi, a kampányra szabott ajánlattal szólítja meg a látogatókat. Ezt valamennyi vendég meg fogja kapni, aki a „Pécs NYITVA!” keretében adja le foglalását. Emellett a Pécsi Tudományegyetem által 3D-nyomtatott lakatokat is gyűjthetnek majd emlékbe a résztvevők, hiszen a kampány logója is egy, a város jelképeivel díszített lakat, mely utalás egyebek mellett a Pécs egyik szimbólumává vált lakatfalra. A vendégek egyébként nyereményjátékban is részt vehetnek, mely kapcsolódik a jövőre megrendezendő, rendkívül népszerű Zsolnay Fényfesztiválhoz.

A nyár pécsi programjaiból Bognár Szilvia alpolgármester adott ízelítőt

Bognár Szilvia, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere a sajtóeseményen hangsúlyozta, kulturális programok és intézmények teszik még színesebbé és izgalmasabbá a városba látogatók élményeit.

– Örömmel tölt el, hogy Pécsett az utóbbi években sok épület és attrakció újult meg és lett modernebb, ami fokozza az élményt mind a helyiek, mind az ideérkező látogatók számára. A következő napokban, hetekben fantasztikus programok várják a pécsieket és a turistákat is. A Pirogránit esték című koncertsorozat már elindult, de állandó attrakciók és tematikus séták is várják az érdeklődőket a Zsolnay-negyedben. A múzeumokban is újraindult az élet, már fogadják a látogatókat. Szeretném kiemelni a szabadtéri programokat is, különös tekintettel az augusztus 20-i időszakra, mikor a Dóm téren óriásszínpadot építünk majd fel – fejtette ki az alpolgármester.

„Pécs szerintem mindig is jó volt abban, hogy sokdimenziós volt a kulturális élete és programkínálata”

– mondta Gellai Gergő zenei szervező a kampány nyitóeseményén.

Az idei szezon szerinte amiatt különleges, mert bár – egyébként sajnálatos módon – a legnagyobb rendezvények elmaradnak a járvány okán, a kisebbek előtérbe kerülhetnek. Elmondta, Pécsett is rengeteg ilyenre kerül sor: kiemelte például a 100xPécs nevű programsorozatot, ami a Király utcában hoz új színfoltot a pécsi nyári forgatagba.

Balról jobbra: Bojcsev Andás, Gellai Gergő, Bognár Szilvia, Kincses Márk

Bojcsev Andás, a Palatinus Grand Hotel igazgatója arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az összefogásra idén minden eddiginél nagyobb szükség van, ezért Pécs szállásadói örömmel álltak a város kezdeményezése mellé. Úgy fogalmazott: nem titok, hogy rendkívül nehéz hónapokon vannak túl a szállásadók, most viszont annál szívesebben fogadják a vendégeket és pozitívan tekintenek a jövőbe.

Elmondta: már a kampányt megelőzően is sok foglalás érkezett, így elmondható, szerencsére a látogatók eldöntötték, hogy „Pécs nyitva van”. Hozzátette, természetesen akadnak még üres szobák, várják a további érdeklődőket.

Érdemes követni a kampánnyal kapcsolatban létrehozott közösségi oldalt is, IDE KATTINTVA!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő