Pécs testvére, a gyógyfürdők kis francia városa

Pécs testvér- és partnervárosait bemutató sorozatunk következő részében arról a francia városról lesz szó, mellyel az utóbbi években Pécs rendkívül aktív és jó kapcsolatot alakított. Aix-en-Provence csodás kis város, mely termálfürdői, művészeti-kulturális élete és festői természeti környezete okán nem hiába a turisták kedvence.

Marseille-től mindössze 30 kilométerre, az 1000 méter magas Saint Victoire-hegy lábánál fekszik a mintegy 150 ezres lakosságú Aix-en-Provence. A város, mely korábban Provence tartomány fővárosa is volt, ma igazi kis francia gyöngyszem, mely az elmúlt évtizedek során a turisták körében is igencsak népszerűvé vált.

Gyönyörű terekből itt nincs hiány

Nem is csoda, hiszen Aix-en-Provence úgy híresült el, mint a gyógyvizes kutak, a gyógyfürdők, és nem utolsósorban a művészetek városa. Hőforrásai adják nevét is, ugyanis a római hódítók Kr. e. 123-ban elfoglalták a település elődjének számító kelta-ligur városkezdeményt, Entremont, azt lerombolták, és a források mellé építették fel a katonai telepüket, amelyet „Aquae Sextiae”-nek neveztek el, azaz „Sextius vizének” (Sextius a római konzul volt, aki a letelepedést kezdeményezte).

Csak egy kút a sok közül

A város a gyógyturizmus mellett különböző gyümölcsök, mandula, és olajbogyó feldolgozásából és kereskedelméből él, komoly iparral ugyanakkor nem rendelkezik. Legfontosabb vonzerejét azonban feltehetően főútja, a Cours Mirabeau jelenti. A város központját kettéosztó, mindig forgalmas sétányt a turisták és a helyiek is rendre megtöltik. Egyik oldalán a gyönyörű középkori óváros található, girbegurba utcácskáival, kisebb-nagyobb tereivel, sok-sok étteremmel, bolttal, míg a másik oldalán a barokk palotákkal és parkokkal teli Mazarin-negyed arisztokratikus látványa fogadja az ide látogatókat.

Korok találkoznak ebben a templomban

Mind az óvárosban, mind pedig a Mazarin-negyedben felbukkannak a város jelképeivé vált díszkutak. Kihagyhatatlan továbbá a St. Sauveur katedrális, melynek sajátosságát az adja, hogy ugyan keresztény templom, mégis egy Apollónak szentelt ókori szentély romjaira épülve hozza össze a két egymástól távol álló kort.

Nem hiába szeretik a turisták

Aix-en-Provence híres művészeti életéről is, a belvárostól mintegy 10 perces sétára van Paul Cézanne majdhogynem háborítatlanul hagyott műterme is, melyben a mai napig azokat a tárgyakat láthatjuk, amit a festő használt, úgy ahogy azokat itt hagyta. Miközben a műteremhez sétálunk, minden bizonnyal bele fogunk futni egy-két kézműves piacba is, melyeken helyi termelők által készített sajtokat, itt termelt gyümölcsöket, halat, kenyeret, borokat vásárolhatunk – ráadásul kifejezetten olcsón.

Természetesen a pécsiek számára fontos tudni, hogy a város szélén található a Vasarely Alapítvány központja, melyet a Pécsett élt festőművész unokája, Pierre Vasarely vezet, aki olyan gyakran jár Pécsett, hogy akár tiszteletbeli tükének is nevezhetnénk. Az alapítványnak persze a pécsi múzeum is adott kölcsön Vasarely-műveket.

A magyar, pontosabban a pécsi és a francia kapcsolatokat erősítő 2011-ben kötött testvérvárosi viszonyt 2016-ban erősítette meg Pécs és Aix-en-Provence, mikor a pécsi frankofón napokon együttműködési keretmegállapodást kötöttek egymással. A négy évre szóló szerződésben foglaltak szerint az együttműködés a kultúra, örökségvédelem, turizmus, és gazdaság területére vonatkozik. Ennek keretében például pécsi középiskolás és egyetemista diákok utazhattak a provence-i városkába, Pécs pedig bemutatkozhatott helyi termékeivel a hagyományos karácsonyi vásáron, mely Aix-en-Provence ünnepi látványosságának számít.

A két város között jó kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint az a tavaly januári üzenet, melyet Joissains Masini, Aix-en-Provence polgármester asszonya küldött újév alkalmából Pécsnek. Íme: „2016-ban, a két város immár öt éves partnersége Victor Vasarely, mint egy rendkívüli keresztapa pártfogását élvezte. Művészi géniusza teszi lehetővé számunkra immár 40 éve, hogy az aixiek és az ide látogató turisták elé tárjuk az Op-Art úttörő szemléletmódját. Victor Vasarely születése 110. évfordulójának megünneplése Pécsett még inkább indokolttá tette, hogy a 2016-os évben sajátos módon ünnepeljünk. A 2016-ban megrendezésre kerülő Magyar Évad ünnepi eseményei lehetőséget nyújtottak számunkra, hogy Pécs városát a figyelem középpontjába állítsuk Aix-en-Provence-ban”.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés