10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportLabdaPécsett a legjobb amatőrkosaras diákolimpikonok

Pécsett a legjobb amatőrkosaras diákolimpikonok

Csütörtök este az 5–6. korcsoportos, B-kategóriás kosárlabda diákolimpia országos döntőjének megnyitójára sorakozott fel hatszáznál több gimnazista, illetve szakvezetőik a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A küzdelmek péntek-szombaton négy pécsi csarnok parkettjén zajlanak majd a bajnoki trófeákért.


A megnyitó ünnepségen Pécs városa nevében Csizi Péter országgyűlési képviselő örömmel köszöntötte a húsz megye fiú és leány bajnokcsapatait – a városban is egész este szakadó hóra és kemény mínuszokra utaló tréfás megjegyzéssel – a tavasz első napján a mediterrán hangulatok városában. Majd a város sportos értékeit röviden számba véve sikeres versenyzést és eseményekben, kellemes élményekben bővelkedő hétvégét kívánt a fiataloknak, megjegyezve, hogy pár év múlva Pécs, mint nagy múltú egyetemi város is visszavárja őket.

Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója nem titkolt büszkeséggel utalt rá, hogy három nappal ezelőtt ugyanezen a parketten a város első téli olimpiai bajnokainak szólt ugyanez a himnusz, majd pár szóval a PSN Zrt. Sportiskolát, mint mára az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb sportiskoláját mutatta be.

Együd-Máthé Vivien, a Magyar Diáksport Szövetség Területi Szolgáltatási Osztályának vezetője a szövetség képviseletében a diákolimpiai rendszer rangját és nagyságát méltatta, kiemelve, hogy az itteni legjobbak nemcsak a sportági serlegért, hanem a tanulmányi versenyek győzteseihez hasonlóan immár egyetemi felvételi többletpontokért is küzdenek – ezt követően ő nyitotta meg a kétnapos viadalt.

A Kosárlabda „B” kategória Diákolimpia országos döntőjének március 2–4. közötti mérkőzései a lánycsapatok esetében a Lauber Dezső Sportcsarnokban és a PTE Babits Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csarnokában, míg a fiúk összecsapásai a Gandhi- és a Széchenyi iskola Radnóti utcai termében tekinthetőek meg. A döntőket szombat délelőtt a Lauber Dezső Sportcsarnokban tartják, az eredményhirdetés 13 órakor kezdődik.
A hétvégi döntő eredményei pedig folyamatosan nyomon követhetőek a Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Facebook-oldalán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő