Pécsi átvilágítás: hűtlen kezelés gyanújával indult újabb nyomozás

Illusztráció: Pixabay.com

Feljelentést tett a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő, lapunkat kiadó Pécsi Kommunikációs Központ (PKK) több korábbi médiaszerződés miatt. Az ügyben elindította a rendőrség a nyomozást, hűtlen kezelés a gyanú.

Rádiós híranyagokra vonatkozó médiaszerződést kötött a PKK a fideszes városvezetés idején a Pécs Aktuál nevű Fidesz-közeli lapot kiadó cég tulajdonosának korábbi érdekeltségével.

A pécsi önkormányzati átvilágítást vezető dr. Bodnár Imre kérdésünkre felvázolta az átvilágítás által kidobott ügy hátterét. 

– Az önkormányzati cég a szerződés megkötésekor szakszerűtlenül járt el, hiszen nem voltak díjak rendelve a szolgáltatásokhoz. Ezért nem volt konkrét elszámolás, dokumentumokkal nem volt alátámasztva a kifizetések megalapozottsága – vázolta az alaphelyzetet a szakember.

Ráadásul később, egyik évről a másikra, duplájára emelték a szolgáltatás összegét, úgy, hogy annak tartalma csökkent, ami álláspontunk szerint klasszikus túlszámlázás. A teljesítés igazolásai hiányosak, nem ellenőrizhető, hogy a teljesítés megtörtént-e – tette hozzá dr. Bodnár Imre.

Az ügyvéd elmondta azt is, az átvilágítás során kiderült, hogy a számlák és teljesítésigazolások eltérnek egymástól, a havi díjak összege teljesítésigazolással nincs alátámasztva, ennek ellenére kifizették őket.

Dr. Bodnár szerint az átvilágítás fényt derített arra is, hogy a rádióban le nem adott hanganyag után is fizetett a PKK, annak ellenére, hogy a szerződés ilyet nem tartalmazott.

Hirdetés