10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút NőPécsi, mégis kézben tarthatja egész hawaiit!

Pécsi, mégis kézben tarthatja egész hawaiit!

Balogh Géza honosította meg közel 80 éve Magyarországon a hawaii gitár nevű hangszert, az ő nevéhez fűződik az egyetlen hawaiigitár-iskola és hawaii számokat tartalmazó kottafüzet. Pécsett élő lánya, Ferencz Istvánné, művésznevén Balogh Marika továbbviszi édesapja örökségét, rendszeresen fellép, és versenyeken is részt vesz hangszerével, méghozzá nagy sikerrel.

Balogh Marika a ritkán hallható, rendkívül dallamos hangon felcsendülő hawaii gitárt szólaltatja meg fellépésein, mely hangszert édesapja, a nívódíjas Balogh Géza gitárművész-hangszerkészítő honosította meg Magyarországon a 40-es években.

– Körülbelül 4 éves koromban kezdtem ismerkedni a hangszerrel, gyakorlatilag amikortól meg tudtam tartani a gitárt az ölemben. Zeneiskolába is jártam és sokszor elvitt magával a fellépéseire is apukám, melyek során alkalomadtán én is játszhattam a közönségnek. Édesapám nem muzsikusi pályára szánt, így felnőttként nem is ezzel foglalkoztam főállásban, viszont a kedvéért sosem hagytam abba az amatőr zenélést. Az ő emlékére főként a barátaimnak, esetleg meghívott vendégként különböző eseményeken játszom, általában hagyományos hawaii dalokat és magyar nóták feldolgozását vegyesen – így Balogh Marika, aki közgazdászként dolgozott, mára pedig 77 évesen nyugdíjas.

A hawaii gitárt egész más technikával kell megszólaltatni, mint a hagyományos gitárt

A hölgy nemrégiben részt vett a IX. Országos Nyugdíjas Ki Mit Tudon, és az elődöntőn kitörő lelkesedéssel fogadták, hiszen különleges hangszere és kisugárzása magával ragadta a versenytársakat és a zsűrit is, akik maximális pontszámmal juttatták a döntőbe.

– A hawaii gitár szólóhangszer, így fontos, hogy mellette megszólaljon még egy dallam egy-egy fellépéskor, amit általában zongora vagy dob szolgáltat. Én egy pécsi zeneiskolában tanító zongoristát szoktam megkérni, hogy kísérjen engem. Ez és az elég bonyolult technikája okozza azt, hogy kevesen játszanak ezen a fajta gitáron. Bár hosszú évtizedes gyakorlatom van, mégis amatőrnek tartom magam, egyfajta küldetésemnek érzem, hogy amíg tudok, játsszak rajta. Sajnálom, hogy a hawaii gitár nem örvend nagy népszerűségnek, kevesen ismerik, de amikor fellépek vele, az emberek nagyon lelkesek, érdeklődőek iránta – mesélte az egyébként rendkívül szerény Balogh Marika.

Íme a ki mit tudon előadott produkció:

[su_box title=”Balogh Géza” style=”soft” box_color=”#c4d498″ radius=”2″]Az Újvidék melletti Tarcal-hegységben, Rednekben (Vrdnik) látta meg a napvilágot 1911-ben egy bányászcsalád harmadik gyermekeként. Hamar kitűnt abszolút hallása, spanyol gitár iránti vonzódása. Alapfokú zeneiskolai ismeretei megszerzése után, autodidaktaként fejlesztette tudását, majd zenekarával a tengerparton és sétahajókon lépett fel. 1942-ben feleségével Budapestre költözött a háború miatt, ekkor nagy példaképe, az amerikai Les Paul hatására áttért a hawaii gitárra és a híres Tabányi zenekar alapító tagja, gitárszólistája lett, két lányát is megtanította a hangszeren játszani. Sőt, többek között Bródy János is vett gitárleckéket tőle. Balogh Géza nevéhez fűződik az egyetlen hawaiigitár-iskola és hawaii számokat tartalmazó kottafüzet. Zenész, zenetanár és hangszerkészítő is volt, szabadalmaztatta a gitár elektromos hangfelvevőjét, az úgynevezett Balogh patentot. Ettől kezdve játszanak elektromos hangszeren a zenészek. Élete utolsó évében is fellépett a Tabányi zenekarral, 1994. július 5-én hunyt el, nemrég a budapesti Rockmúzeumban hawaii gitárestet tartottak halálának 25 éves évfordulója kapcsán, melyen lánya is fellépett.[/su_box]

Balogh Géza és saját készítésű hangszerei
Hawaiigitár-iskola, kottafüzet is fűződik a híres zenész nevéhez
Balogh Marika ma is édesapja hawaii-rózsanyakláncában lép fel
Egészen kicsi korában kezdte a gitárleckéket Balogh Marika, azóta több városban is fellépett már 
Egy 1952-es „rajongói levél”, melyet édesapa és lánya egy közös fellépés után kapott
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő