7 C
Pécs
szerda, április 24, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPécsi romák, akik példaképek: Farkas Laura és Kalányos Zsolt

Pécsi romák, akik példaképek: Farkas Laura és Kalányos Zsolt

Cikksorozatunkban olyan pécsi romákat mutatunk be, akik szakmájukban sikeresek és saját példájukkal szeretnék a pályaválasztás előtt álló roma fiatalokat arra biztatni, hogy tanuljanak tovább, valósítsák meg álmaikat. Első cikkünkben Farkas Laura és Kalányos Zsolt mutatkozik be.

Őket arra kértük, hogy mutassák be röviden magukat, a szakmájukat, hogy mi motiválta őket a pályaválasztásban és mi az, amit üzennének a mai fiatal, pályaválasztás előtt álló roma fiataloknak.

Elsőként Farkas Laura bemutatkozását olvashatjuk:

„1991-ben születtem Dombóváron, Szakályban éltem szüleimmel és három testvéremmel.
Szüleim dolgos emberek, és mindig arra törekedtek, hogy a testvéreimnek és nekem mással ne kelljen foglalkoznunk, csak a tanulással.

11 éves koromban kerültem Pécsre a Gandhi Gimnázium bentlakásos intézményébe, ahol 6 évig tanultam. A sikeres érettségi után itt maradtam a városban és a Comenius Szakközépiskolába jelentkeztem, ifjúság és gyermekvédelmi ügyintéző szakra. Nagyon szerettem, főleg, mert nem volt matekóra.”

Miért választottam ezt az utat?

Talán azért, mert kislánykoromban nagyon sokszor egyedül éreztem magam, és nekem is jól esett, amikor valaki segített, például amikor véletlenül rossz vonatra szálltam fel, pénz és telefon nélkül, azt sem tudtam, hol vagyok, mindezt 11 évesen. Vagy amikor nem volt pénzem és mindenki ette körülöttem a finomságokat, és akadt olyan, aki engem is megkínált.

Akkor már tudtam, hogyha nagy leszek, én is szeretnék örömet okozni a gyermekeknek, az embereknek. Szerettem volna többre vinni, féltem, hogy hiábavaló volt, hogy évekig iskolába jártam, féltem, hogy vissza kell mennem a falumba, ahol nem fogok tudni munkát találni.

Így albérletbe költöztem és az E-ON-nál vállaltam diákmunkát, hogy fent tudjam tartani magam. Napi nyolc órát dolgoztam, az iskolába csak a vizsgákra jártam be. Kérvényeztem az egyéni tanrendet, amit a jó tanulmányi eredményeim miatt meg is kaptam.

Az utolsó évben gyakorlatra jártam a Pécsi Gyermekotthonba, ahol nevelői munkát ajánlottak nekem, így ahogy sikeres vizsgát tettem az iskolában, utána egyből munkába is álltam. Nagyon boldog voltam, hogy végre főállásban dolgozom.

Az volt az álmom, hogy ha dolgozni fogok, az első fizetésemből elmegyek és csináltatok magamnak kontaktlencsét, ezt meg is tudtam tenni. Így sokkal jobban éreztem magam, nem csúfoltak a szemüvegem miatt.

Ahogy telt az idő a munkahelyemen, a bent lakó gyermekekkel való munka olyan érzéseket váltott ki belőlem, hogy szeretném még fejleszteni a tudásomat, így elvégeztem esti tagozaton a kisgyermek gondozó-nevelőt és a gyermekotthoni asszisztenst. Három év után eljöttem a gyermekotthonból, hogy külföldön is kipróbáljam magam, beálltam kint takarítónőnek, de úgy alakult az élet, hogy visszajöttem Pécsre.

Elkezdtem munkát keresni, de mindenhol azt mondták, betelt a hirdetés, hogy nincs is felvétel. Jelentkeztem a Máltai Szeretetszolgálathoz, és minden előítélet nélkül megkaptam az esélyt, amit már hetek óta kerestem, munkaerő-piaci koordinátorként alkalmaztak. Nagyon jól hangzik így elsőre, ugye?

Amikor kijöttem az állásinterjúról, leültem egy kispadra és azon gondolkodtam, hogy ez most valami vicc? Hiszen most nekem az lett a feladatom, amiben eddig jómagam is elbuktam? Én hogy fogok másoknak állást találni? Teljesen bepánikoltam.

Talán pont ezért lett végül eredményes a munkám, mert képes voltam magamból, a saját tapasztalataimból meríteni, másokat motiválni a saját példámmal. Ahogy megtanultam a kudarcaimat feldolgozni, azt a munkám során is tudom alkalmazni, még a szemüveget is megszerettem.

Mindenkinek, aki éppen a pályaválasztás előtt áll, azt tanácsolom, merjen álmodni és lépjen arra az útra, ahol önmagával is fog találkozni.”

Másodikként következzen Kalányos Zsolt bemutatkozása, aki kicsit szűkszavúan mesélt nekünk.

„Kalányos Zsolt vagyok, 44 éves. Pécs külvárosában egy olyan telepen élek a családommal, ahol 70 százalékos a cigányság aránya. Immár 25 éve szobafestőként keresem a kenyérre valót. Dolgoztam a szociális szférában segítőként, jelenleg egy kft. alkalmazottja vagyok. Szeretnék egy saját magánvállalkozást elindítani. Szeretem a szakmámat és el tudom tartani a családom. Nagyon fontos, hogy a fiatalok tanuljanak nyelveket és képezzék magukat.”

A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő