Hirdetés

Azt mindenki tudja, hogy nyáron fokozottan kell figyelnünk a bőrünkre. Azt viszont nem biztos, hogy nem mindegy, milyen kozmetikumokat használunk. Pécsi kozmetikusokat kérdeztünk, mivel krémezzük arcunkat a hőségben. 

Méregdrága krémekkel és filléres kencékkel is tudunk nyáron rontani a bőrünk állapotán, ha nem figyelünk eléggé. Megnéztük, miket ajánlanak Pécs kozmetikusai a nagy melegben.

Mindenkinek – még azoknak is, akik amúgy nem járnak kozmetikába – érdemes a nyár elején vagy tavasz végén előkészítésképpen egy alapos bőrtisztító kezelésre ellátogatni egy kozmetikushoz, mondta Pozsárkóné Bittó Edina, az Edina Szépségszalon tulajdonosa és mesterkozmetikusa. Egy ultrahangos mélytisztítás még azoknak is jót tesz, akiknek nincsenek mitesszerei és pattanásai. A bőrcsiszolás, és más egyéb mélyhámlasztó kezelés nyáron viszont minden esetben tabu, hangsúlyozta a kozmetikus.

Arról már írtunk, mely szempontok szerint válasszunk a fényvédő szerek közül. A bőr védelme a napsugarak ellen természetesen a kozmetikus szemében is rendkívül fontos. Aki foltosodásra hajlamos, fehérítő krémmel tud javítani a helyzeten, de semmiképpen ne induljon el erőteljes fényvédelem nélkül, tanácsolja Pozsárkóné Bittó Edina.

Megtudtuk a szakembertől azt is, hogy sokkal magasabb víztartalmú krémeket érdemes választani nyáron. Akik pedig nem tudják elviselni a bőrükön még a lágy, hidratáló krémeket sem, válasszák a szérumokat. Ezek sokkal több hatóanyagot tartalmaznak a krémeknél, azonban minimális bennük a zsíranyag. Nyáron felválthatóak velük teljes mértékben a nappali krémek, mondta a mesterkozmetikus.

A nappali ápolókrémben mindenképp legyen fényvédő anyag, hacsak nem akarunk külön naptejet használni, hívta fel a figyelmet. Érdemes a kozmetikus szerint arra is figyelni, hogy mivel a bőr erőteljesebben zsírosodik, verejtékezik, ezért a szennyeződések könnyebben megtapadnak a bőrön. Nagyobb gondot kell tehát fordítani a rendszeres tisztításra.

A tuti recept a mesterkozmetikus szerint tehát…

Reggel és este arctej, majd tonik, vagy micellás vizek, napközben frissítő tonikok használata ajánlott. Akiknek viszont pont a bőrük szárazsága okoz problémát, például a légkondi használata, a tengerparti sós víz, vagy a strandok klóros vize miatt, ne felejtsék el, hidratálni nyáron is kötelező a bőrt. Csak a téli ápoláshoz képest kevésbé magas zsírtartalmú krémekkel. Az éjszakai ápolásról se feledkezzünk el, amíg nappal a hidratálás és a fényvédelem a fő cél, éjszaka a regenerálás, illetve az esetleges érzékenység nyugtatása. Az alapozóréteg se legyen nagyon vastag, és kerüljük a sok porpúdert. Vízparti smink esetén természetesen igyekezzünk vízálló szempillafestékeket vásárolni, vagy tartós festékkel kiváltani a napi sminket.

Tényleg ennyi mindenre kell figyelni a bőrünkkel kapcsolatban? Szívesen cáfolnánk, de Rill Zsófia, a pécsi Mea Szalon kozmetikusa is nagyon hasonló véleményen van a témát illetően. A könnyű textúrájú, habállagú hidratáló krémeket és magas hatóanyag-tartalmú szérumokat ajánlja mindenki figyelmébe, persze bőrtípus szerint.

A sok napozás és a túl gyakori szolárium nagyon kiszárítják a bőrt – mondta –, így a hidratálás kifejezetten fontos. A savas hámlasztásokat el kell mindenképpen kerülni, főként, ha a bőr egyébként is irritációnak van kitéve. Ezeket inkább ősszel és télen lehet alkalmazni. A bőrradírt viszont nyugodtan lehet használni, sőt heti kétszer ajánlott is Rill Zsófia szerint.

Ha mégis nagyon fontos számunkra a szép barna bőr, használjunk sárgarépa-tartalmú, vagyis karotinos szereket, amik kifejezetten elősegítik az egyenletes barnulást, tudtuk meg a kozmetikustól. Mindemellett tanácsolja, hogy szolizás előtt és után is hidratáljunk.

Kozmetikusként Rill Zsófia nem tanácsolja, hogy a drogériában az első kezünkbe kerülő vízhiányos bőrre való krémet megvegyük. Javasolja, hogy előtte konzultáljunk egy kozmetikussal, hogy a bőrtípus meghatározása után tanácsolni tudjon egy valóban nekünk való terméket. Ha ugyanis kevés hatóanyag-tartalmú, nem megfelelő vitaminokkal ellátott szert veszünk, azzal szinte semmit sem érünk el a bőrünk érdekében.

JOBB, HA TUDOD!

  • Ha gyantázol vagy gyantáztatsz, mindig várj másnapig a napozással és szolizással! Hacsak nem imádod a foltokat.
  • Nyáron ne fújd közvetlenül a bőrödre a parfümöt, ugyanis az illóanyagok miatt pöttyös lehet a bőröd. Inkább fújd a hajadba vagy a ruhádra.
  • Lejárt szavatosságú napozók használata mindig tilos!
  • Bizonyos gyógyszerek, és kezelések fényérzékennyé tehetik a bőrünket. Mindenképp kérdezd erről az orvost és figyelj oda jobban a napozásra és a fényvédők használatára!
  • Nyáron javasolt a bőr többszöri tisztítása. Nem muszáj arctejet és tonikot is használni kettőnél többször, de egy tonikos permetezővel akár napi ötször is nyugodtan befújhatjuk magunkat.
  • Ma már olyan sminkcuccokat is vehetsz, amik fényvédő anyagot tartalmaznak. Nem csak alapozót, de rúzst is találsz ilyet. Igen, a szánk is le tud égni!
  • Krémek és szérumok tömkelegéből választhatunk az alacsonyabb és a magasabb árkategóriájú termékek között is. A drágábbakban olyan DNS-védő anyagok, regeneráló, öregedésgátló, feszesítő, vitalizáló, tónusfokozó, növényi őssejtes anyagok vannak, amiket sok olcsóbb termék nem tartalmaz.
  • Nyáron a bőrt a legjobban a leégés veszélye fenyegeti. Erre nagyon oda kell figyelni. Ha mégis megtörténik a baj, használjunk kifejezetten napozás utáni nyugtató zselét vagy balzsamot. Ezt kenhetjük arcra, dekoltázsra, illetve minden leégett területre.
  • A verejtékezés és párolgás miatt sokkal több, akár 3-4 liter vizet is fogyasszunk.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét