Pekingben tárgyalt Hoppál Péter

Hirdetés

A magyar-kínai kulturális kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Pekingben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke kedden.

Hoppál Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kínai kulturális minisztérium vezető tisztségviselőjével, Ju Kuannal megállapodtak a kétoldalú kulturális kapcsolatok bővítéséről, kiemelten a kóruskultúra és a Kodály-módszer területén szakmai együttműködések magasabb szintre emeléséről”.

Pécs fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2016-ban – a harmadik Orbán-kabinet kultúráért felelős államtitkárként – Szófiában írta alá a magyar kormány nevében a kínai kulturális miniszterrel közösen a két ország kulturális munkatervét. „Azóta számos magas színvonalú kulturális csereprogram valósult meg a két országban” – hangsúlyozta.
Hoppál Péter az elmúlt héten részt vett a Pekingi Nemzetközi Kórusfesztiválon és a lancsoui Sárga Folyó Nemzetközi Kórusfesztiválon a Pécsi Egyetemi Kórussal és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánjával, Lakner Tamással, ahol koncerteket és workshopokat tartottak.

A politikus hétfőn a tiencsini zeneakadémia rektorával is tárgyalt a Kodály-módszer kínai elterjesztéséről és magyar szakmai kontroll lehetőségeiről – áll a kommünikében.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét