A Pintér János Parkmegújítási Program (PJPP) keretében ma átadták a felújított Balokány-ligetet. A Balokány-ligetért Egyesület, a városháza és a Biokom közös munkája nyomán gyakorlatilag a tó környezete teljes egészében megújult.

Nagyjából két és fél hónapig tartott a munka, a Pintér János Program egyik kiemelt elemeként ugyanis március végén történtek meg az első kapavágások a Balokányban. A terv az volt, hogy szépüljön meg az egész terület, és látva a végeredményt, a célt sikerült is elérni.

Az áradón résztevevők (balról jobbra): Pánovics Attila a Balokány-ligetért Egyesület elnöke, Horváth Tamás önkormányzati képviselő, Péterffy Attila Pécs polgármestere, Kunszt Márta az önkormányzat civil tanácsnoka és Meixner Barna a Biokom Nkft. ügyvezetője

– A pécsieket is bevontuk a munkába, hiszen vártuk javaslataikat a felújítás kapcsán – mondta el a hivatalos átadón Meixner Barna, a Biokom ügyvezetője. – Sok javaslat érkezett be hozzánk, a legtöbben játszóteret szerettek volna, és azt, hogy parkosítsuk a területet. Mind a két igényt sikerült kielégítenünk, a tó mellett, dél-keleti irányban építettünk ugyanis egy játszóteret, ami pedig a parkosítást illeti, 2700 virágpalántát, 270 cserjét és 14 facsemetét ültettünk ki.

E mellett megtörtént a tószínpad melletti nézőtér rekonstrukciója, új díszburkolatot kapott a tó körüli sétány – már az északi oldalról is könnyen lehet megközelíteni a ligetet babakocsival illetve kerekesszékkel is –, felújították a szökőkutakat, új utcabútorok, szemetesek, sőt még madáretetők is kikerültek. A munkálatok összesen 10 millió forintból valósultak, ami gyakorlatilag csak az anyagköltséget jelenti, minden egyes munkafolyamatot ugyanis a Biokom munkatársai végeztek el.

– A városvezetésnek kiemelt célja a pécsi közterületek és közparkok megújítása – szögezte le az eseményen Péterffy Attila, Pécs polgármestere. – Ezért is hoztuk létre a Pintér János Programot. Tavaly hat területet tettünk rendbe, és idén is hat közpark felújítása a célunk.

Péterffy külön kiemelte a Balokány-ligetért Egyesület munkáját, amely, mint a terület fenntartója már az elmúlt években is lépésről-lépésre fejlesztette a Balokányt. Az egyesület elnöke, Pánovics Attila azt hangsúlyozta, hogy szinte példa nélküli együttműködés volt az, amely lehetővé tette a munkát.

– Amit most sikerült közösen létrehoznunk, az egy nagyon ritka dolog – emelte ki Pánovics. – Ritka az, hogy egy civil szervezet, egy önkormányzat, városi cégek és egyéb szereplők ilyen hosszú időn keresztül együttműködnek, hogy folyamatosan újabb és újabb eredményeket tudjanak felmutatni. Ez egy igazán pécsi ügy, hiszen most végre eljutottunk odáig, hogy a Balokány név ismét szépen cseng.

Az egyesület vezetője azt is elmondta, hogy következő céljuk egy állandó büfé létrehozása, illetve már most nyáron csónakázási lehetőséget akarnak biztosítani a kilátogató pécsieknek. Pánovics szerint a családok imádni fogják a megújult Balokányt, és bízik benne, hogy hamarosan színes kulturális programokkal tudják tovább emelni a liget rangját.