Péterffy Attila arra kéri Hoppált és Mellárt, a “nehézlovasságot”, hogy szálljanak csatába

Péterffy Attila

Mint azt lapunk a Pécsi Stopra hivatkozva megírta, levélben fordult Péterffy Attila polgármester Pécs két országgyűlési képviselőjéhez, a független Mellár Tamáshoz és a fideszes Hoppál Péterhez. A városvezető azt kérte a két politikustól, hogy tegyenek meg mindent a kormány intézkedései miatt kieső önkormányzati bevételek állami kompenzációjáról szóló tárgyalások sikeréért.

Lapunk megkeresése nyomán a városháza eljuttatta lapunkhoz a levelet, ami a cikkünk végén lévő linkről letölthető, de össze is foglaljuk a tartalmát. Cikkünből a Mellár Tamásnak írt levél tölthető le, de ugyanezt kapta Hoppál Péter is. Péterffy Attila egyébként mindkét politikusnak jelezte, nyilvánosságra fogja hozni a levelet.

Péterffy a levelet azzal kezdi, hogy informálta a város idei gazdálkodását “súlyosan nehezítő körülményekről” Pintér Sándor belügyminisztert, Varga Mihály pénzügyminisztert és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert. Mint írja, a problémákat részben a járvány okozta gazdasági visszaesés, részben a kormányzat veszélyhelyzeti intézkedései okozzák. A polgármester azt kérte az említett kormánytagoktól, hogy mielőbb kezdődjenek meg a város és a kormányzat közötti tárgyalások a kompenzációról. Ugyanakkor megjegyzi, készülnek arra is, ha a kormány nem, vagy nem jelentős mértékben kompenzálná a várost: vizsgálják, hogy ebben az esetben a “kényszerű intézkedéseknek” milyen negatív hatásai és következményei lehetnek.

“Itt az idő arra, hogy arra kérjem a ‘nehézlovasságot’, azaz Pécs országgyűlési képviselőit, hogy ‘szálljanak csatába’ a kompenzáció eléréséért”

– írja Péterffy Attila.

A polgármester emlékeztet, Pécset legyengült állapotban érte a járvány, ráadásul az előző önkormányzati ciklusból örökölt tetemes hiány jellemezte a pécsi önkormányzat és az önkormányzati cégek együttes gazdálkodását. Mindezek ellenére 2020-ban szerinte a város működtetése zavartalan volt, sikerült folytatni a fejlesztéseket, és visszafizették az örökölt adósság esedékes részletét.

Ezt követően a polgármester tételesen leírja, mekkora mínuszt eredményeztek a város 2020-as költségvetésében a védekezési költségek és a különböző bevételkiesések. Az összeg mintegy 3,7 milliárd, ami a költségvetésben szereplő működési bevételek és kiadások több mint 10 százalékát tette ki.

2021-ben az összes védekezési költség és bevételkiesés várhatóan mintegy 5,1 milliárd forint lesz – mutat rá Péterffy. Ha a jogi értelemben már nem járó gépjárműadót (480 millió) is beleszámítjuk, akkor több mint 5,6 milliárd a mínusz.

A járvány miatti gazdasági visszaesés eredményeként Péterffy Attila levele szerint

  • 2020-ban majdnem 2,9 milliárd volt,
  • 2021-ben pedig 2,65 milliárd forint lesz a veszteség.

Továbbá azt írja, a kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések miatt

  • 2020-ban 820 millió forint volt,
  • 2021-ben pedig közel 2,5 milliárd + 480 millió forint lesz a bevételkiesés.

“Pécs lakosságának különösen nagy szüksége van az Ön kiemelt szerepvállalására a megnyugtató megoldás, azaz a teljes mértékű kormányzati kompenzáció elérése érdekében” –

szólítja meg a címzetteket a polgármester.

Végül arra kéri a két politikust, hogy képviselői esküjükhöz híven a 2021-es 5,6 milliárd forintos mínusz teljes kompenzációja érdekében járjanak el a kormánynál.

A teljes levelet INNEN lehet letölteni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés