Péterffy azonnali hatállyal visszahívta a Tüke Busz vezetőjét

Péterffy Attila a BYD elektromos buszok 2020-as átadóján - Fotó: Csortos Szabolcs

Bánkuti István helyi üzletembert nevezte ki a cég igazgatósági elnökének.

Péterffy Attila mai közleménye szerint a polgármester ma azonnali hatállyal visszahívta a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnökét, Gelencsér Gyulát. A posztra a társaság tulajdonosi jogainak gyakorlójaként Bánkuti Istvánt nevezte ki.

Bánkuti István

“A döntést egyeztettem a városvezető koalíciók tagjaival és a közgyűlés minden képviselőjével a ma összehívott online konzultáción, amelyen a többség támogatta a lépést” – írja a polgármester.

A polgármester szerint a döntés közvetlen előzménye az önkormányzati társaságnál végzett jogi audit, azaz átvilágítás eredménye.

Ennek dokumentumai alapján a Tüke Busz Zrt. 2016 és 2019 között egy beszerzési láncon keresztül vásárolta meg a helyi járatú buszokhoz szükséges gumiabroncsokat, mindezt oly módon, hogy a Tüke Busz egyik vezető beosztású alkalmazottja, korábbi igazgatósági tagja hozzátartozóinak érdekeltségét hozta helyzetbe a beszerzések során – áll a közleményben.

A jogi audit által feltárt ügyek felvetik a hűtlen kezelés gyanúját Péterffy szerint, ezért mentette fel a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatói cím használatára feljogosított igazgatósági elnököt.

“Utódjától azt várom, hogy az átvilágítás nyomán megtegye a szükséges jogi és munkáltatói lépéseket” – zárul a közlemény.

Bánkuti István ismert pécsi üzletember, többek között az autóbizniszben vannak érdekeltségei. 1959-ben született a Baranya megyei Szászváron, Zalaegerszegen érettségizett, a pécsi közgázon diplomázott, dolgozott a Dédásznál és a Közúti Igazgatóságon is, mielőtt vállalkozó lett – írta róla a Bama.hu 2011-ben.

Hirdetés