Ítéletet hirdettek a Péterffy Attila által Vicze Csillával szemben indított perben ma délelőtt. Elutasították Pécs polgármesterének keresetét. Az ítélet nem jogerős, Péterffy fellebbez.

Pécs polgármestere „jó hírnevének megsértése miatt” személyiségi jogi pert indított még tavaly a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője, dr. Vicze Csilla ellen. Péterffy Attila szerint ugyanis az önkormányzati választási kampány idején valótlant állítva bírálta őt a hőerőmű vezérigazgatójaként végzett tevékenységében. A polgármester és jogi képviselője később bővítette a keresetet és becsületsértéssel is vádolta Vicze Csillát, aki szerinte tudatos nyilatkozataival társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolta, mégpedig indokolatlanul. Az ügyvéd akkor elmondta, Vicze nyilatkozataival konkrét bűncselekményre, környezetkárosításra utalt, és ez túlmegy a szabad véleménynyilvánítás szabadságán, még akkor is, ha ezek a kijelentések egy politikai szerepet vállaló személy kapcsán hangzottak el.

Vicze Csilla és ügyvédje álláspontja szerint csupán egyetlen tényállítás hangzott el a szóvivő részéről, az is megfelelt a valóságnak, a többi pedig nem lépte át a szabad véleménynyilvánítás határát.

Péterffy-Vicze-per: kérdésekkel sorozták egymást a felek

Mivel a bizonyítási szakasz októberben lezárult, ma délelőtt ítélethirdetésre gyűltek össze az érintettek a Pécsi Törvényszéken.

Péterffy Attila és jogi képviselői a tárgyaláson
Dr. Vicze Csilla és jogi képviselője a tárgyaláson

A bíró közel 400 ezer forint alperesi perköltség megfizetésére kötelezte Péterffy Attilát. A bíró indoklásában a következő főbb szempontokat jelölt meg:

  • Vicze Csilla közügyben szólalt meg.
  • Péterffy Attila közszereplőnek minősült erőmű-igazgatóként is, így ebbéli minőségében is többet kell(ett) tűrnie, mint egy átlagos állampolgárnak.
  • A Vicze által emlegetett 3 millió tonna fa elégetésére vonatkozó állítás a valóságnak megfelelő tényközlés volt.
  • Az ebből levont következtetéseket pedig véleménynyilvánításnak minősítette egy fontos közügyben.
  • Utóbbival a polgármester becsületét nem sértette meg.
  • Az „erdőégető” kifejezést Vicze Csilla nem használta, arról nem tehet, hogy mások később ezt a kifejezést használták.

Az ítélet nem jogerős.

Péterffy Attila a tárgyalás után a sajtó képviselői előtt úgy nyilatkozott, természetesen fellebbeznek, mert szerinte Vicze Csilla hazugságokat mondott róla. Vicze Csilla viszont úgy nyilatkozott, hogy a törvényszék igazságot szolgáltatott számára.

A tárgyalást egy abszurd jelenet zárta le: egy férfi „Civilek a Mecsekért Mozgalom” felkiáltás után elkezdte énekelni a székely himnuszt, amit azután is folytatott, hogy a bíró felszólította az éneklés abbahagyására.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés