Hirdetés

A Labdarúgó-Merkantil Bank Ligában az előző szezonban 11. helyen végző PMFC háza táján már-már bántóan nagy a csend. Bár a klub az edző, Vas László távozása kivételével semmit sem közölt még a jövő évi keret alakulásáról, más csapatok már bejelentettek az előző szezonban még Pécsett szereplő játékosokat, mint érkezőket. Mi lesz így a csapattal?

A felevezetésünk végén feltett kérdés a szurkolók felől nézve bizony nagyon is érvényes. Mert valljuk be, annál azért többet remélt mindenki, mintsem, hogy a nyári felkészülés első hetének a végén se edzője ne legyen a PMFC-nek, se arról ne legyen semmilyen információ, hogy egyáltalán kik is alkotják a keretet jelenleg. Most ugyanis pont ez a helyzet.

Az eddigi egyetlen bejelentés Vas László távozása volt

Arról néhány napja már a PécsMán is írtunk, hogy bár új vezetőedzője a csapatnak még nincs, de az első edzőmeccset már most szombaton fogja játszani a gárda. Hogy kikkel, és kinek a vezetésével? Nem derült ki. Az azonban ma igen, hogy a tervezett, Slaven Belupo elleni felkészülési csörte végül elmarad. Indoklást nem adott a PMFC, csak a tényt közölte, hogy meccs nem lesz. Az igazat megvallva  ez egyébként illeszkedik is a klub kommunikációjába a nem túl sikeresen zárult előző szezon lezárása óta.

Szakmai értékelést az előző bajnokságról egyelőre nem olvashattunk a pmfc.hu-n, de a vezetőség egyetlen tagját sem láttuk, hallottuk erről nyilatkozni. Azt persze önmagában is lehet egyfajta értékelésnek tekinteni, hogy a csapatot közel négy éven át irányító Vas László lejáró szerződését nem hosszabbították meg. Ez egyébként az egyetlen olyan bejelentése a Munkásnak az utóbbi hetekben, amely tágabb értelemben az első csapatot érinti.

Adamcsek Máté már nem fog több gólt lőni a PMFC színeiben

Pedig valljuk be, lett volna mit megosztani a szurkolókkal, még ha érthető módon nem is túl kellemes a téma. Merthogy az már ténykérdés, hogy a csapat előző két szezonjának legtöbb gólt szerző duója, Adamcsek Máté és Geiger Norbert is távozott Pécsről. Az egy évvel ezelőtti, kimondottan sikeres, negyedik helyet hozó pontvadászatban Adamcsek  és Geiger is 10 -10 gólt szerzett. Bár utóbbi idénre jelentősen visszaesett – sokat volt sérült, és talán a szerepe is kicsit más lett –, Adamcsek ismét házi gólkirály lett. Ketten együtt összesen 30 találatot szereztek a két NB II.-es idény során. A távozásuk pedig, ha valaki csak a klub felületein igyekszik tájékozódni, mintha meg sem történt volna. Pedig bizony a házi gólkirály szerződtetését a Nyíregyháza, Geigerét pedig a Tiszakécske már be is jelentette.

Sőt, a tavaly nyáron Pécsre érkező Hursán György is bemutatkozott már új klubjában, a Haladásban, még ha az ő elveszítése talán nem is akkora érvágás.

Ezzel párhuzamosan persze arról sem lehet tudni semmit, hogy kik azok akik maradnak a csapatnál, az esetleges érkezők listájáról pedig szinte kérdezni sem merünk. Persze, csak szinte. Merthogy jónéhány kérdést küldtünk el a PMFC-nek. Többek között rákérdeztünk arra is, igaz-e a Csakfoci.hu által megírt hír, amely szerint Pápáról érkehet vezetőedző a klubhoz, méghozzá a 39 éves Weitner Ádám személyében. Azt a kérdést is feltettük, hogy miközben ténykérdés, hogy a fenti három futballista elhagyta a PMFC-t, miért nem közölt erről a klub semmit, és persze felvettük azt is, képes lesz-e a PMFC megfelelő minőségben pótolni a távozó alapembereket.

A felkészülés már lassan egy hete tart a PMFC-nél

A klub nevében végül a PMFC-t tulajdonló GVC Group kommunikációs igazgatója, Enyedi Csaba válaszolt, igaz meglehetősen szűkszavúan – és ahogyan arra nagyjából számítani is lehetett, mindenféle konkrétumot nélkülözve. A PMFC hivatalos válasza a keretet, a szakmai stábot és a meglehetősen visszafogott kommunikációt firtató kérdéssorunkra az volt, hogy a felvetett témakörökben, terveik szerint hamarosan a saját felületeiken szeretnének nyilatkozni.

Megnyugodni tehát a drukkerek továbbra sem tudnak, hiszen szeretett csapatuk körül csak a kérdések sorakoznak, válaszok pedig egyelőre sehol. Reménykedni persze azért lehet. Például abban, hogy mindeközben a háttérben hatalmas munka zajlik, és néhány nap múlva majd ömlesztve jönnek a jobbnál jobb hírek a PMFC háza tájáról. Csak bírják a klub felületei.

Fotók: PMFC / Kurdi József

Hirdetés