5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapArtProgramkavalkád a pécsi adventen!

Programkavalkád a pécsi adventen!

Idén is remek programokkal várják a pécsieket a november 29-én kezdődő Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásáron egészen december 23-ig, de persze nem szabad megfeledkezni a Pécsi Egyházmegye közel 40 programjáról sem. 

130 program a városi adventen

Ahogy azt már megszokhattuk, idén is igazi ünnepi ékszerdobozzá változik a Széchenyi tér advent alkalmából, ugyanis november 29-én újra kinyit a hagyományos Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár, melynek keretében megannyi – összesen mintegy 130 – kulturális, gasztronómiai, családi programmal levárják az karácsonyra készülődő pécsieket egészen december 23-ig.

A családosok idén is kedvükre válogathatnak a programok közül, hiszen az adventi műsorfolyamban most is szerepelnek gyerekkoncertek, kreatív foglalkozások, lesz játszóház is, a kicsik újfent minden nap meghallgathatnak egy-egy karácsonyi mesét a megnyitó napján kivilágított mindenki karácsonyfája alatti mesekuckóban, szüleikkel pedig meghitt hangulatban nézhetik meg közösen, ahogy délutánonként meggyulladnak az adventi gyertyák a város főterén. Mindemellett kis karácsonyi állatsimogató is helyet kap a téren, és ha ez nem lenne elég, december 8-án 13 órakor még motoros mikulások is érkeznek!

Aranyos kis betlehem a Széchenyi téren

Minden nap hallhatunk térzenét is, adventi kórusok emelik az ünnepi hangulatot, de nem maradunk koncertek nélkül sem: fellép többek között a FourFathers, a JaMese és a helyi énekiskolák-tehetséggondozók is megmutatják magukat, de a hagyományokhoz hűen a Pécsi Egyházmegye koncertjeire is sokakat várnak. Idén sem maradhat el a Pannon Zenebaráti Kör négy, 20-25 perces kiskoncertje a Városháza erkélyéről (17.30-kor, december elsejétől december 22-ig, minden vasárnap).

Évről évre rengeteg kézműves kitelepülő árulja majd portékáit a város szívében felállított ünnepi vásártéren, idén sem lesz ez másként, több tucatnyi kézműves árui közül válogathatnak a karácsonyi ajándékvadászatra induló városiak! Emellett persze finom ételeket is kóstolhatunk, azt szinte hozzá sem kellene tenni, hogy idén sem lesz hiány a baranyai pincészetek boraiból készült jobbnál jobb forralt borokból, szinte mindegyik ízletes ünnepi csemegéket kínáló standnál kóstolhatunk az elmaradhatatlan karácsonyi nedűből, és természetesen idén is ihatunk Pécs ünnepi söréből, a Három Királyokból.

A forralt bor is lesz bőven

A karácsonyváró pécsi programsor keretében a Rotary Club Pécs újra megrendezi a hagyományosnak számító Pécsi Rotary Adventet is, a város egyik legnagyobb jótékonysági eseményét, mely idén december 23-ig tart. A Pécsi Rotary Adventnek köszönhetően pécsi, jól tanuló, de rászoruló általános- vagy középiskolás diákok kapnak 100-100 ezer forint értékű ajándékot egy-egy támogató vállalkozás vagy intézmény segítségének köszönhetően. A díjat a Széchenyi téren adják át, a Nádor Szálló pedig ebből az alkalomból újfent az ország legnagyobb adventi naptárává változik, melynek ablakai november 30-tól, esténként 17 órától a támogatót és egy gyermek ajándékát tárják fel. Ezután a diákok tiszteletére iskolájuk ad karácsonyi műsort a téren egybegyűlteknek.

Az idei pécsi advent részletes programja a pecsiprogram.hu oldalon lesz elérhető.

A Pécsi Egyházmegye adventi programjai

A Pécsi Egyházmegye idén – immár 17. alkalommal – közel 40 karácsonyváró eseménnyel, köztük több iskolai adventi műsorral, múzeumpedagógiai foglalkozással, hangversennyel és komolyzenei koncerttel várja az adventező pécsieket decemberben.

Az egyházmegye programjai az elmélyülést segítik

Az eseménysorozat december 1-én a PTE Harsonaegyüttes adventi nyitókoncertjével indul és stílusosan a Cappella Quinqueecclesiensis koncertjével zárul december 15-én, a kettő között pedig több mint 30 programot rendeznek. A tél első napján például „Szimatolj, fülelj, tapints! Rendhagyó ismerkedés a karácsony titkával” adventi múzeumpedagógiai foglalkozás várja a 6-12 év közötti gyermekeket. Majd nem sokkal később, december 6-án és 7-én a Püspöki KincsTárban 5-8 évesek vehetnek részt a „Látogatóban a Mikulásnál” című eseményen. Ugyanitt, december 15-én egy hasonló tematikájú „Angyallesen” program vár a 6-10 év közötti gyerekekre. A legifjabbaknak szóló eseményekkel párhuzamosan több iskola tehetséges diákja is fellép az advent ideje alatt, többek között bemutatkoznak a Szent Mór Iskolaközpont-, a Ciszterci Nevelési Központ-, a Pécsi Művészeti Gimnázium-, a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium-, a Pécsi Református Kollégium-, és a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola növendékei is.

Megnyílik a székesegyház az advent idejére

Ami a művészeti eseményeket illeti, idén is több egyházmegyei koncert, zenei est, valamint egy könyvbemutató várja az érdeklődőket.

Természetesen nem feledkezhetünk meg az adventi szentmisékről sem: az adventi időszakban az október óta felújítás alatt álló Székesegyház újból megnyitja kapuit január 6-ig. A december 24-i éjféli szentmise, a 25-i délelőtti ünnepi szentmise, a 29-i Szent Család ünnepi szentmise, valamint az év végi hálaadó szentmise szintén a székesegyházban lesz. A hétköznapi szentmisék változatlanul a Belvárosi templomban lesznek. Fontos tudni, hogy a székesegyház altemploma zárva marad, hiszen ott korábban régészeti munkálatok zajlottak, jelenleg pedig a helyreállítási munkákat végzik. A bazilika teljes felújításának vége 2020 decemberére várható, a templom januárban és februárban újra zárva lesz.

Az altemplomban folyamatosan megy a felújítás

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász az idei évben is elindítja “Angyalbatyu” elnevezésű ajándékgyűjtő akcióját, melynek célja, hogy minél több ajándékkal megtöltött csomagot kaphassanak a nélkülöző gyermekek karácsony alkalmával. A becsomagolt ajándékokat december 13-ig várják a Karitász Központban (Janus Pannonius u. 4.) vagy december 18-ig a Magtár Látogatóközpontban.

Az egyházmegye adventi programjaina részletes listája itt található.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő