11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaPublicus: vezet az ellenzék, az előny elég a mandátumtöbbséghez is

Publicus: vezet az ellenzék, az előny elég a mandátumtöbbséghez is

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából február 20-25. között 1001 felnőtt megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. Ebből kiderült: az összes párt támogatottsága csökkent egy keveset a Jobbikét kivéve.

A pártok támogatottságának alakulását vizsgálva három fontosabb trend figyelhető meg:

  • Érdemben, havonta nagyjából 1-1 százalékponttal növekszik az összefogás-szavazók aránya. Ez a tábor elsősorban a bizonytalanokból érkezik, de érkeztek még az összefogás-szavazók körébe az ellenzéki pártoktól is.
  • Stabilizálódott az összefogott ellenzék 2020 nyár végén – ősz elején létrejött előnye a kormánypárttal szemben. A tavalyi év utolsó negyedévében az előny 3-4 százalékpontos volt, ami bár szavazattöbbséget jelentett, a választási rendszer egyenetlenségei miatt mandátumtöbbséget nem. Mostanra az előny 5-6 százalékpontos lett, ami már enyhe mandátumtöbbséget is jelenthet egy 2022-es választáson.
  • Növekszik a Jobbik támogatottsága: a párt a Momentumtól szipkáz el szavazókat, elsősorban vidéken.
  • A Fidesz 29 százalékra, az MSZP és a Momentum 5, a DK 8 százalékra esett vissza, mindegyiküknek egy százalékkal csökkent a támogatottsága az összes megkérdezett körében. Ezzel szemben a Jobbik egy százalékot nyert, most 7 százalékon áll.

Az egyes pártok esetében tehát ekképpen alakultak a számok: 

  • Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében egy százalékpontot csökkenve, 29 százalék.
  • Az MSZP támogatottsága az összes megkérdezett körében egy százalékpontot csökkenve, 5 százalék.
  • Jobbik támogatottsága most 7 százalék az összes megkérdezett körében, az adat a múlt hónaphoz képest egy százalékpontot növekedett.
  • DK összes megkérdezett körében mért támogatottsága egy százalékpontot csökkenve, 8 százalék.
  • Momentum támogatottsága újabb egy százalékpontot csökkent, 5 százalék az összes megkérdezett körében.

A teljes elemzést IDE KATTINTVA olvashatjuk el. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő