Respekt: életet mentettek a pécsi közterület-felügyelők

Hirdetés

Lapunkhoz eljutott a hír, mi szerint a Pécsi Közterület-felügyelet két munkatársa szolgálatteljesítés közben mentett meg egy bajba jutott hölgyet hétfőn. 

A közterület-felügyelőktől sokan tartanak, sőt, megkockáztatjuk, hogy sokszor igen rossz hírüket keltik a városlakók, holott ők is csak a feladatukat végzik, mikor büntetőcédulát tesznek a tilosban vagy szabálytalanul parkoló autók szélvédőjére. Mindemellett pedig munkájuk sokkal több ennél.

Nem ez az első, és nem is az utolsó eset, mikor bajba jutott pécsiek csakis nekik köszönhetik az életüket.

Szeptember 6-án, hétfőn például egy édesanyán és kisfián segítettek, de a héten már idős férfihoz és kislányhoz is hívtak mentőt a várost járó felügyelők. Mint azt Tóth Attila, a hétfői mentés egyik főszereplője lapunknak elmondta, az utóbbi időben tapasztalható változékony időjárás számlájára írják kollégáival, hogy gyakoriak az utcai rosszullétek.

– Az egész várost járjuk, így majdnem mindennapos, hogy találunk valakit, akinek segíteni kell. A kollégáim a héten egy kislányt a járdán szedtek össze, előtte egy idős bácsihoz hívtak mentőt, aki a zebrán esett el és betörte a fejét, én magam pedig egy édesanya mentésében segédkeztem.

Ezért vagyunk, ezért dolgozunk.

Mégis tapasztaljuk, hogy sokan negatívan állnak hozzánk, holott szerintem nem ezt érdemeljük. A város érdekében teszünk és az emberekért vagyunk, mindenki csinálja a dolgát. Én örülök, hogy itt dolgozhatok – fogalmazott Tóth Attila.

Hozzátette, a hétfői eset jól mutatja, milyen fontos a közterület-felügyelők járőrszolgálata, hiszen rajtuk kívül csak egy ember próbált meg segíteni az anyukán, a többi járókelő csupán bámészkodott.

Ugróczky Dávid (b) és Tóth Attila (j) az életmentés helyszínén

Ugróczky Dávid lapunknak beszámolt az életmentés pontos körülményeiről is. Mint mondta, ő, valamint Schulteisz Gabriella és Tóth Attila kollégái láttak el közös szolgálatot hétfőn, mikor a Zsolnay Vilmos úti piros lámpánál megállva észrevettek egy fűben fekvő alakot a Lánc utcai rendelőintézet előtt.

Azt is látták az autóból, hogy egy kisfiú áll a nő mellett.

– Amint zöld lett a lámpa, elkanyarodtunk és félreálltunk az út mellett. Odamentem a fűben fekvő hölgyhöz és azt láttam, hogy rángatózik, az arca a földbe van fúródva, a kisfiú pedig megilletődve áll mellette. Próbáltam az oldalára fordítani a nőt, egy táskát tettem a feje alá, a száját nem tudtam a görcs miatt kinyitni, de igyekeztem a fejét hátrafeszíteni, hogy levegőt kapjon. Az ötéves kisfiú bátran viselkedett, nem sírt, mondta, hogy korábban is volt példa rá, hogy édesanyja rosszul lett, de csak otthon. Az anya telefonjában találtuk meg a nagymama számát, ezért őt értesítettük, illetve kikérdeztük a nő egészségügyi problémáiról. Rajta keresztül eljutott az édesapához is az információ, aki a helyszínre sietett, így át tudtuk adni neki a gyereket. Közben a kollégám természetesen mentőt hívott, ami néhány percen belül odaért és kórházba szállította az anyát. Egy csomagszállító autó is megállt, ennek a sofőrje segített nekünk – mesélte Ugróczky Dávid.

Hirdetés