Ruzsa Csaba: idén pont kerülhet a tárgyalások végére a pogányi reptér kapcsán

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a pogányi reptér előtt Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, Őri László, a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke és Kővári János megyei városfejlesztési biztos. Miközben mind bizakodva várják a pécs-pogányi repülőtér remélt fejlesztéseit, Ruzsa Csaba alpolgármestertől megtudtuk, hogy közel a megegyezés a kormánnyal a légikikötő eladásáról.

Ma reggel érkezett szerkesztőségünkbe a meghívó arra a délelőtti sajtótájékoztatóra, amelyet Hoppál Péter, Őri László és Kővári János hirdetett meg a pogányi repülőtér elé. Mivel a város és a kormány között már jó ideje tartanak az egyeztetések a légikikötő átadásáról, benne volt a levegőben, hogy az önkormányzatot „beelőzve” jelentik be a megegyezést, azonban végül erre nem került sor. Az esemény apropója valójában az volt, hogy Hoppálék kifejezzék reményüket a reptér szükséges fejlesztése kapcsán.

– A reptér egy olyan passzív vagyona Pécs városának, amely hosszú évek óta nagyon kevés fejlesztést kapott – mondta Hoppál Péter országgyűlési képviselő. – Jelen állapotában a város, a térség gazdasági fejlődéséhez nem tud hozzájárulni.

Hoppál Péter (balra), Őri László (középen) és Kővári János (jobbra)

Hoppál hozzátette, hogy a kormány által nemrég bejelentett repülőtér-fejlesztési programban a pogányi bázisnak kiemelt helyen kell lennie, régiós központként kell funkcionálnia. Mivel szerinte egy város erejét meghaladja egy nemzetközi repülőtét működtetése, elengedhetetlen a kormányzati támogatás, amelynek persze előfeltétele, hogy a Pécs és a kormányzat között zajló tárgyalások a átadásról megnyugtatóan záruljanak le. Ha ez megtörténik, Hoppál szerint megnyílik az út egy olyan, várhatóan tízéves folyamat előtt, amely során akár 10 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg, és amelynek köszönhetően a légikikötő aktív szerepet tud vállalni a térség gazdasági fejlődésében.

Őri László, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy az M6-os autópálya országhatárig történő meghosszabbítása, vagy a  mohácsi nemzetközi kikötő építése is a fenti célt szolgálja, ebben pedig tökéletesen illeszkedhetne Pogány fejlesztése is.

Kővári János

– Ez a reptér az elmúlt 15 évben nagyjából 1,5-2 milliárd forint működési támogatást kapott Pécs költségvetéséből, de ez alatt az idő alatt nem sikerült azt a fejlesztést lebonyolítani, amire szüksége lett volna ahhoz, hogy valóban gazdaságélénkítő szerepe legyen – tette hozzá Kővári János megyei városfejlesztési biztos. – Tegnap egyeztettem Ruzsa Csaba alpolgármesterrel ebben az ügyben, és bizakodó vagyok, akár napokon belül megszülethet ugyanis a megállapodás a város és a kormány között, ha sikerül megtalálniuk a közös pontokat.

A PécsMa megkereste a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterét is, arról érdeklődve, hogyan állnak a tárgyalások.

– Intenzív tárgyalások zajlanak jelenleg is a pogányi reptér kapcsán – mondta Ruzsa Csaba. – Gyakorlatilag óránként haladunk előre, és egyeztetünk az ügyben érdekelt kormányzati szereplőkkel. Ma délután és holnap is lesznek még tárgyalások, sőt, a jövő hét elején is sor kerül további egyeztetésekre. Azt nyugodtan elmondhatom, hogy a város és a kormányzat szándékai megegyeznek a reptér kapcsán, néhány gyakorlati kérdésben kell pontosítani, összehangolni az álláspontokat.

Ruzsa Csaba

A jövő heti közgyűlésen a reptér eladása is téma lehet, bár, hogy addig megszülethet-e a hivatalos megegyezés az értékesítésről, nem tudni még. Az alpolgármester szerint például a pontos vételárról és a felek jövőbeni kötelezettségeiről kell még egyeztetni, de ezzel együtt is bizakodva tekint előre.

– Optimista vagyok ebben a kérdésben, azt gondolom, hogy még az idei évben megszülethet a megállapodás – jelentette ki az alpolgármester, akitől azt is megkérdeztük, mit gondol Hoppálék mai sajtótájékoztatójáról, és az ott elhangzottakról. – A városvezetéssel másfél éve indítottuk el azt a folyamatot, ami most a kormányzattal történő megegyezés felé halad. Abszolút pozitív dolognak tartom, hogy a képviselő úrék is támogatnak minket ebben a törekvésünkben, hiszen a megegyezés minden pécsi, baranyai ember érdeke is.

Hirdetés