Ruzsa Csaba: „Pécs mindig nyitva!”

Hirdetés

Lezárult a második évben indított „Pécs Nyitva 2.0″ elnevezésű, a helyi turizmus élénkítését célzó kampány nyári időszaka. Míg tavaly 50 partnerrel dolgozott össze a városvezetés, addig idén már több mint 100-an álltak a kezdeményezés mögé. Ruzsa Csaba, Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere osztotta meg az eddigi 2021-es tapasztalatokat, illetve jövőbeli terveket. 

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy míg tavaly a városvezetés legfontosabb célja a gyors tervezési szakasz után elindított kampánnyal egyértelműen az volt, hogy a koronavírus miatti gazdasági kiesést pótolja és segítsen a helyi cégeknek helyreállni, idén már nem csak erre kellett koncentrálniuk, hiszen kiderült, hogy a vártnál szerencsére kisebb a probléma az országos átlaghoz képest. Mint mondta, így 2021-ben – a jóval átgondoltabb, célzott online kampánnyal – arra fektethették a hangsúlyt, hogy az egyébként is kevesebb látogatót Pécsre csalogató hónapokat, mint például a nyár második felét és a téli időszakot vonzóbbá tegyék.

Ruzsa Csaba szerint a Pécs Nyitva 2.0 egyik fontos célja az volt, hogy a helyi szakemberek kooperáljanak 

– A Pécs Nyitva 2.0 nyári szakasza zárult le. Ez elindult a nyári Mecsek Rallyeval, majd jött sorban a Múzeum Utca Plusz, a Szamárfül Fesztivál, a Kodály Aperitif, a PécsLIT, a Pécsi Napok, az Európai Bordalfesztivál, a Zsolnay Fényfesztivál. Az összes program népszerű volt, a foglaltsági adatok folyamatos növekedést mutattak, az őszi Turisztikai Kerekasztalon majd kiderülnek a pontos számok is. A koncepció lényege tulajdonképpen az volt, hogy ha azt szeretnénk, hogy Pécs vendéglátóváros legyen, akkor a helyi cégeket, szolgáltatókat, kulturális, gasztronómiai és turisztikai szereplőket közös mezőbe kellett gyűjtenünk. Idén a tavalyi partnerszámot is meg tudtuk növelni, illetve a máskor gyengébb időszakokra is szerveztünk izgalmas üzeneteket hordozó programokat. Sőt, nagy öröm, hogy úgy látjuk a visszajelzésekből, a most bekapcsolódott üzletfeleket be tudjuk vonni a jövő évi tervezésekbe is. Addig viszont még előttünk áll egy nagy kihívás: a tél. Mondhatjuk, hogy Pécs nem erős téli desztináció, de ezen változtatni szeretnénk, hogy egész évben kiegyensúlyozott turisztikai célpont lehessünk. A kampány nyári fázisának lezárásával elinduló értékelési folyamat során

egyrészt megnézzük, mi az, amit jövőre még jobban tudunk csinálni, emellett viszont már erős november-decemberi programsort is megvalósítanánk

– vélekedett Ruzsa Csaba.

Úgy fogalmazott, az adventi időszakban a hagyományos vásár mellett szeretnék a helyi cégeket és termelőket még inkább helyzetbe hozni, de családi és művészeti elemekkel is tarkítanák a kínálatot. Mint mondta, 2021 telén egy körülbelül hároméves folyamat veszi kezdetét: a karácsonyi vásárnak vannak jól működő, illetve fejlesztésre szoruló részei, de lehetőség szerint több helyszín bevonásával és más meglepetésekkel is bővítenék azt.

– Az összes kutatás azt mutatja, hogy Pécs akkor sikeres, bármilyen kampányról vagy rendezvényről is legyen szó, ha az élményalapú programelemekkel van megtöltve. Ennek természetesen különböző típusai vannak a gasztronómiától kezdve, a magasművészeten át az utcai színházig és a könnyűzenei koncertekig. Emellett én azt szeretném, ha minél több helyi termék jelenne meg az összes eseményen, ezeket egyébként mindig keresik az idelátogatók és a pécsiek is. Persze azt is látjuk, hogy még fejleszteni kell szálláshelyek, parkolók, látványosságok terén. Sőt, azt is vizsgáltatjuk, érdemes-e egyedi közlekedési rendeket bevezetni a fesztiválok alatt. Azt is tudni kell, hogy az önkormányzat célja nem csak a saját programok szervezése: szeretnénk az itteni piaci szereplőket is segíteni abban, hogy vendégeiknek meg tudjanak mutatni minél többet a városból, valamint természetesen új befektetők részére is vonzóvá tenni a régiót. Vannak már térképek, amikre felkerültünk, de a folyamatos online jelenlét szükséges ahhoz, hogy további látogatókat, vállalatokat be tudjunk vonzani. A lényeg, hogy

Pécs nem csak nyáron, hanem mindig nyitva

– fogalmazott az alpolgármester.

Közös éneklés a 2019-es adventi vásáron

Mint azt Ruzsa Csaba elmondta, a kampánynak az is fontos célja volt, hogy sokan megtudják, mik vannak a városban és meg akarják nézni a látnivalókat, el akarjanak jönni a programokra. Ehhez kapcsolódóan a városvezetés dolga, hogy a vonzó helyszíneket is fejlessze – mondta. Úgy fogalmazott:

[su_quote]A Flóra-pihenő például a maga természetességében népszerű a helyiek és a turisták körében is, így tulajdonképpen itt csak a környezetet kellett rendbe tenni. Viszont szálláshelyekben, kempingek terén például egyértelműen szükség van ráfordításra. Ezekre vannak javaslatok, amik alapján a források vizsgálata zajlik. Egy biztos, szükség van további beruházásokra, ezért áll tervezés alatt például az Aktív Misina koncepció, a Király utcának a Zsolnay-negyeddel való összekötése, vagy a Balokány-liget szépítése, de emiatt vizsgáltatjuk a közösségi közlekedés optimalizációját is. Emellett szeretnénk a belvárosba vonzani befektetőket, cégeket, kedvezménycsomagokkal helyzetbe hozni a helyi vállalkozókat is.[/su_quote]

A külföldi turisták a járvány miatt még mindig nem jönnek annyian, mint korábban

Tudni kell, hogy szeptember 30-ával a „Pécs Nyitva 2.0″ lezárult, de a felületek továbbra is élnek a partnerek és látogatók számára. A kampány folytatódik az őszi időszakban bor-gasztro, valamint mecseki túrázás és látványosságok témában, télen pedig a már említett adventi hetekre fókuszálnak a szakemberek.

A „Pécs Nyitva 2.0″ számokban: 

  • a kampányban összesen 113 pécsi szolgáltatás – 25 százalékkal több partner, mint előző évben –, köztük 31 szálláshely, 36 gasztro-kaland, és 46 pécsiség mutatkozott be;
  • online hirdetéseken keresztül 2.272.190 felhasználót értek el a szervezők, a hivatalos kampányhonlapon naponta 103 ezer volt az oldalmegtekintések száma;
  • a kampány ideje alatt a legtöbb vendég augusztus hónapban érkezett, az összes vendégéjszaka száma 46.785 volt.
Hirdetés