Tízéves gyermekkel fajtalankodott, majd eszméletlenre verte, annak hároméves öccsét háromszor mellkason szúrta. A gyermek viszont hihetetlen módon túlélte a gyilkossági kísérletet, a húszéves fiatal férfit pedig elkapták és hűvösre tették. A két testvért azonban valószínűleg életük végéig kísértik a történtek.

A pedofília mindenki által mélységesen elítélt, súlyosan büntetendő cselekmény, az emberölés szintén ebbe a kategóriába esik. A kettő párosítása viszont olyan súlyosan sérült személyiségre vall, akit mindenképpen ki kell vonni a társadalomból.

A szörnyű eset helyszíne Komló, időpontja 1972 áprilisa. A húsz éves, büntetett előéletű P. Zoltán hazafelé sétált éppen, amikor találkozott két kiskorú ismerősével. A nagyobbik fiú tízéves volt, a kisebbik viszont csak alig töltötte be a hármat.

Zoltán nem sokat habozott – lehet, hogy már ekkor megszületett fejében a borzalmas ötlet – és meghívta magához a két gyereket, akik mit sem sejtve követték a húsz éves fiatal férfit.

Alkohollal itatta le a férfi a kisgyerekeket

Alkohol, fajtalankodás és állati brutalitás

Hazaérve P. a heverőre ültette kettőjüket, majd italozni kezdtek – bármilyen furcsán is hangzik ez. A férfi vodkával kínálta a gyerekeket. Ő maga jócskán fogyasztott, a tízéves gyereket háromszor is megitatta egy kispohárral, de még a hároméves kicsibe is belediktált pár cent alkoholt.

A gyerekeknél hamar kábulni kezdtek, a férfi pedig ekkor levetkőztette a tíz éves fiút és ölelgetni, csókolgatni kezdte. Az egyre hevesebben tiltakozott, sírni kezdett, kérte kisöccsét, hogy meneküljön, siessen anyjukhoz. De elkésett mindezzel. P. látta, hogy semmire se megy a nagyobbik tesóval, így fojtogatni és verni kezdte. Addig püfölte és szorongatta, amíg eszméletét nem vesztette.

Borzalmakat élt át mindkét gyermek

Ekkor „rátért” a kisebbik fiúra. Az arcát kezdte verni nagy erőkkel, mígnem az is csak nyöszörögni tudott már. A férfi aztán végül megsajnálta és szerette volna könnyíteni a haláltusáját. Így háromszor mellkasba döfte konyhakéssel. A szúrás erejét jól illusztrálja, hogy negyedszerre is lesújtott, ám a penge elkerülte a gyermeket, a padlón csattant és ott összetört. Abban a hiszemben, hogy megölte mindkét testvért, P. Zoltán elmenekült az erdőn át Pécs irányába.

Megúszták a testvérek

Csodával határos módon magához tért a hároméves kisfiú és kitántorgott a lakásból. A szomszédok vették észre a vérben úszó gyereket és értesítették a mentőket. Megtalálták a bátyját is, aki rövidesen szintén magához tért.

Háromszor döfték mellbe a hároméves fiút, mégsem halt meg

Az orvosok megállapították, hogy millimétereken múlott a hároméves gyermek élete, csodával határos módon a penge nem sértett szívet, tüdőt, ereket. Az ütésektől viszont az állkapcsa eltörött, többször műteni kellett. A külsérelmi nyomokon kívül mindkettőjüknél heveny alkoholmérgezést állapítottak meg, ami szintén könnyen halálhoz vezethetett volna.

A Pécsi Megyei Bíróság nem jogerősen tizenkét év fegyházra ítélte P. Zoltánt aljas indokból, több emberen elkövetett emberölési kísérlet bűntettében. Súlyosbító körülménynek rótták fel az elkövetés körülményeinek brutalitását.

Hirdetés