Miután mégiscsak lesz nyár – vagy valami hasonló – belekortyoltunk a sokak által megvetett alkoholmentes sörökbe és vakteszttel kipróbáltunk néhányat a Pécsett kapható fajták közül! Az eredményről szigorúan szubjektív beszámolónk következik. 

Kollégáink ezúttal nyolcféle alkoholmentes sört teszteltek, természetesen a teljesség igénye nélkül. Lássuk, melyik ízlett nekik legjobban laikusként. Íme a tesztelt italok, a legrosszabbtól a legjobbig.

Ami a legkevésbé ízlett mindenkinek: Borsodi Friss Zero alma 

A Tescóból érkezett 209 forintos árú termék egyöntetűen kicsapta mindenkinél a biztosítékot. Habár az illata kifejezetten finom, érződik benne az alma, az íze inkább a bebarnult, rohadt gyümölcsére emlékeztet. Egyértelműen ez volt a legkevésbé kedvelt a nyolc kipróbált termék közül.

Hetedik helyezett: Adelskronen alkoholmentes 

Mindenki érezhette már a Pécsi Sörgyár mellett elhaladva a maláta karakteres illatát. A Penny 129 forintos sörének pontosan ilyen intenzív a bukéja. Ízre pedig nem sokkal jobb, gyakorlatilag egy korty elég volt mindenkinek belőle, a többi a poharakban maradt. Mind a nyolc fajta megkóstolása után ez a termék került az utolsó előtti helyre a ranglistán.

Futottak még kategória: D24 alkoholmentes gránátalma ízesítésű világos sör 

A gránátalmás sörital a tesztelőink közül csupán egyvalakinek ízlett, mindenki más fitymálta a Tescóban vásárolt, egyébként a Dreher által gyártott 199 forintos terméket. A vakteszten mindenki azt állapította meg, hogy citrom ízesítésű italt tart a kezében az illata alapján. Kicsit a „sör aljára”, tehát a legutolsó néhány kortyra emlékeztetett minket, ami már kicsit meleg, kicsit szénsavmentes és egyébként is rossz.

Nem mindig a legdrágább a legjobb: Heineken 0.0 

Habár a tesztelt sörök közül ez volt a legdrágább, a Tesco áruházban 259 forintért adják, mégsem nyerte el a kollégák tetszését. Az illata nagyon emlékeztet a hagyományos sörökére, az íze viszont majdnem minden tesztelőnk szerint rossz. Leginkább talán a legtöbb fesztiválon kapható vizezett sörre hajaz.

Elmegy kategóriás: Karlskrone alkoholmentes 

Az Aldi sajátmárkás, 129 forintos söréről az volt a vélemény, hogy olyan ízű, mint a hagyományos sörök habja. Az illata nem volt rossz, sőt az íze sem. Kicsit megosztotta a kollégákat, közel sem volt olyan egységes az ítélet, mint az első italnál. Körülbelül fele-fele arányban tartották ihatatlannak és viszonylag jó ízűnek.

A dobogó harmadik fokán: Argus alkoholmentes

Kissé vizes, kesernyés íze van, némi virág- vagy gyümölcsízzel párosítva a Lidl sörének, melyet 129 forintos áron vásárolhatunk meg. Ennek ellenére a nyolc közül leginkább ez emlékeztetett minket a megszokott sör ízére.

Második helyezett: HB Hofbräu München 0% citromos alkoholmentes sör

Már a színéből és illatából meg tudtuk állapítani a Penny 199 forintos italáról, hogy szintén valamilyen citromos nedűvel van dolgunk. A győztesként kikiáltott ital mellett ezt találták a leginkább jó ízűnek a tesztelők. A kettő közötti különbség, hogy a HB citromos italának van némi sörös beütése, nem emlékeztet teljességgel üdítőitalra. Egyik kollégánk szerint „nyárias” ízvilágú.

A nyertes: Gösser Natur Zitrone alkoholmentes sörital 

A Lidlben 219 forintért kapható sör nem kategóriájának legolcsóbbika, de egyértelműen ez ízlett a legjobban a szerkesztőség tagjainak. Habár az íze nem igazán emlékeztetett senkit a sörre, mégis sokkal jobban fogyott a többinél. Vagyis ezt senki sem hagyta a pohárban, más sörökkel ellentétben. Zamatos illatának és citrusos ízének hála inkább narancsos-citromos üdítőitalra emlékeztet, nem pedig sörre. Nagyon finomnak találták a férfiak és a nők is. Ezért nyerte el az első helyezést.

A tesztelés végén megállapítottuk, hogy valami miatt az összes sörből nagyon hamar távozott a szénsav. Ez nagyon furcsa, hiszen az egész procedúra nem tartott tovább körülbelül fél óránál.

Ha valaki alkoholmentes sört vásárol, minden esetben alaposan nézze meg a címkét! Habár mára már tényleg szinte 0 százalékos alkoholtartalommal tudnak dolgozni a gyártók, találkoztunk olyan sörrel is, ahol „maximum 0,5 százalék” volt feltüntetve, ha jobban megnéztük. 

Ön szereti az alkoholmentes sört? Írja meg nekünk véleményét! 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés