Szabad Pécs: Súlyosan bántalmaztak egy dél-amerikai egyetemistát Pécsen

Egy 5-6 fős magyar társaság támadta meg a buliból hazafelé tartó külföldi hallgatókat, ekkor ütötték meg a diákot. Súlyos sérüléseket szenvedett – írja a Szabad Pécs.

A lap dél-amerikai sajtóhírekre hivatkozva az esetet így írta le: a hallgató több külföldi diákkal ment bulizni október 24-én hajnalban, az este során viszont egy szórakozóhelyen egy 5-6 főből álló társaság zaklatni kezdte a két lányismerősüket, ezért átmentek egy másik helyre. Majd az este végén, a kollégium felé tartva újra találkoztak a zaklatókkal, akik megtámadták őket.

A dél-amerikai diákot az állán ütötték meg.

Másnap kiderült, hogy műtétre van szüksége: négy csavarral erősítették össze az állkapcsát, a száját pedig hetekig nem tudta kinyitni – írja a lap.

A kezelését eleinte magának kellett finanszíroznia, biztosítása ugyanis rendezetlen volt, mert még nem kapott tartózkodási engedélyt. A történtek miatt a Pécsi Tudományegyetem átvállalta a diák ellátásának költségeit.

A Szabad Pécs szerint a magyar fiatalokból álló társaság az este folyamán más külföldi kollégistákat is megtámadott.

Hirdetés