Idén is összeállították az előző évi beszámolójukat a rendőrök. Egy szatírt is elfogtak, két sorozatbetörés elkövetőit is rácsok mögé juttatták. 

hirdetés

A Pécsi Rendőrkapitányság 40 településen látja el feladatait, ez majdnem 180 ezer főt jelent.

Ha a közterületi (közrendvédelmi és közlekedésrendészeti) szolgálatot végzőket is beleszámítjuk, átlagosan 1673 állampolgárra jut egy rendőr.

Abban mindenki egyetért, hogy a folyamatos, rendszeres rendőri jelenlét pozitív hatással van a biztonságérzetünkre, éppen ezét is fektetnek nagy hangsúlyt erre  és leginkább a keleti városrészekben.

A rendőrség beszámolójából kiderül, a tavalyi év feladatkörei között már sokadik alkalommal kiemelt helyen szerepel az illegális migráció megállítása, ami pluszerőt vont el más feladatoktól, ezért például az emelt szintű köztéri jelenlét.

Tavaly 222 köztéri eseményen voltak jelen a rendőrök: sporteseményektől a tüntetéseken át a kulturális rendezvényekig.

A turistáknak is segítenek

A turisztikai szezonban a rendőrség beszámolója szerint figyelnek arra, hogy a vendégek által preferált helyszíneken idegen nyelveket is beszélő munkatársuk legyen jelen.

A leghangosabb esetek

A tapasztalatok alapján megint „divatba jöttek” a feltöltőkártyás csalások, mikor az elkövetők egy nem létező nyereményjátékra hivatkozva azt kérik, hogy – nem túl sok – pénzt  töltsenek fel a kártyájukra – amivel aztán egy képzeletbeli nagyobb nyereményhez juthatnak.

Tavaly két nagyobb lakásbetörés-sorozat elkövetőit is elkapták a rendőrök, akik már régóta dolgoztak Pécsen. A két társaságnak összesen 80 betörés van a rovásukon, eddig azért már 3 millió forint értékben sikerült visszaadni a tőlük ellopott vagyontárgyakat.

Legalább 25 sértett ellen követett el szeméremsértést egy ismeretlen férfi, akit éppen elkövetés közben értek tetten tavaly. Azóta már persze az is kiderült, hogy korábban is volt büntetve hasonló cselekmények miatt.

Prevenciós feladatok

A Pécsi Rendőrkapitányság a bűnmegelőzés érdekében iskolákban is tart foglalkozásokat, ilyen az Őrmesterképző elnevezésre hallgató projekt, de régóta járnak ki rendőrök a Széchenyi gimnáziumba és Gandhi Gimnáziumba rendészeti ismereteket oktatni. Sportvetélkedő, vagyonvédelmi és pályaorientációs programmal is készültek utóbbi iskola nyílt napján. A már 10 éve zajló „Iskola rendőre” program keretén belül tavaly 20 iskolában 19 rendőr látott el feladatokat.

Pár érdekes adat

A közterületen elkövetett bűncselekményeknek 68,7 százalékét derítették fel a nyomozók.  A rendőrök tavaly összesen 2480 szabálysértés miatt intézkedtek, helyszíni bírsággal pedig 1478  embert sújtottak.

372 alkalommal találtak ittas vezetőt, ami akár jelentős javulást is jelenthet – 2017-es évben ugyanez a mutató 686 volt – , de korábban is mindig 300 körül mozgott ez a szám.

Az összes bűncselekmények száma az elmúlt években

Tulajdon elleni szabálysértésekből kevesebb van, 2018-ban 944 alkalommal indult eljárás ennek a jogcíme alatt.

Összesen 2018-ban Pécsett 2970 bűnesetet regisztráltak, ebből 896 a közterületen elkövetett. Nyilván ennél több történik, ám sokszor nem jelzik ezeket a hatóságok felé – szerencsére ez szintén csökkenő tendenciát mutat.

Az átlagokat számolva 100 ezer lakosra közel kétezer bűncselekmény jutott 2018-ban.

A statisztika szerint tavaly nem volt emberölés. Ugyanakkor a statisztika mindig a lezárt eseteket tartalmazza, így nem kerülhetett bele az a tavaly novemberi esetet, amikor egy férfi ellen gyilkosság gyanújával indítottak nyomozást, miután társát a gyanú szerint meggyilkolta-  

A statisztika szerint 2017-ben négyszer oltottak ki emberéletet. Testi sértésről viszont 111-szer érkezett bejelentés, ebből 52 súlyos bántalmazás volt. A rendőrök nyomozati eredményességi mutatója egyébként ezeknél rekord magas: 93,7 százalékos.

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményből nyolc volt, kiskorú veszélyeztetését 10 észlelték (és mind a tízszer eredményesen zárult a nyomozás), 191 garázdaság történt.

Lakásbetöréssel 253 alkalommal találkoztak a rendőrök és az adatok alapján sajnos nehéz ezeket felderíteni: 26,7 százalékos eredményességi mutatóval rendelkeznek ebben az esetben.

Hirdetés